2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Vöröskeresztes elsősegélynyújtó tábor

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évente több mint 91 ezer olyan esethez hívnak mentőt, ahol valóban szükség van segítségre. Csak Miskolcon évente huszonhatezerszer vonul ki az egészségügyi szolgálat balesethez, rosszulléthez vagy beteghez. Ugyanakkor a magyarok kevesebb, mint egy százaléka tud hatékonyan elsősegélyt nyújtani. Vagy sosem tanulta, vagy az évek során megkopott és használhatatlanná vált az autóvezetői vizsga alapképzése során szerzett tudás. Pedig baleset esetén a legfontosabb az első néhány perc. A gyors és hatékony elsősegélynyújtás nélkülözhetetlen a helyszínre érkező szakszerű segítség megérkezéséig; megmentheti a bajba jutott életét.  

Az elsősegélynyújtás elsajátítása iskoláskorban a legcélszerűbb. Ezt számos külföldi és néhány hazai példa is igazolja. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezte a tavaszi szünetben szervezett táborával azt vállalta, hogy népszerűsíti, és megpróbálja készségszintre emelni az elsősegélynyújtás alapjait a középiskolások körében.

Összesen mintegy harminc miskolci, encsi, ózdi, kazincbarcikai, sátoraljaújhelyi, szerencsi, mezőkövesdi és tiszaújvárosi 10. évfolyamos fiatal kap lehetőséget, hogy három napon keresztül 12 órás képzésen vegyen részt. Az itt megszerzett tudással saját közösségükben mentőangyalként léphetnek fel, ha szükség van a segítségre.

A táborban való részvétel ismétlésre ad lehetőséget azoknak, akik diáktársaikkal indulnak majd a májusi vöröskeresztes elsősegélynyújtó versenyen. A hagyományos megmérettetésen a megye legjobbjai teszik próbára tudásukat élethűnek tűnő baleseti szituációkban. (fotók mellékletben)

Időpont: 2018. március 28-30.

Helyszín: Eötvös József Gimnázium Kollégiuma, Tiszaújváros, Munkácsi Mihály utca 26.-28.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek