2021. 10. 17. vasárnap

Hedvig
1 EUR 360 HUF
1 GBP 426 HUF

Vona: nagyon komoly olló nyílt az erkölcs és a törvényesség között

A Fidesz önbeismerő vallomásának nevezte Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt az adótörvény-módosítást, mely szűkíti a vagyonosodási vizsgálatok elindításának lehetőségét. A legerősebb ellenzéki párt vezetője az N1 TV Vona7 című műsorában kifejtette, a Jobbik régóta szorgalmazza, hogy minden ciklus végén vagyonosodási vizsgálat alá vessék a politikusokat. A pártelnök elmondta, feltett szándékuk, hogy a politikai korrupcióban fellelhető kiskapukat bezárják. A Fidesz azonban – mint Vona Gábor fogalmazott – nemhogy megpróbálná ezt velük együtt elérni, hanem „még nagyobb ajtókat üt a falon”.

Az N1 TV műsorában a Jobbik elnöke kitért a közbeszerzési törvény azon módosítására is, mely révén most már állami tisztségviselők hozzátartozói is indulhatnak közbeszerzéseken. Vona Gábor úgy vélte, a vállalkozói szférában Magyarországon általában előny származott abból, hogy valaki valakinek a rokona. Példaként említette, hogy a miniszterelnök környezetébe tartozó emberek (hozzátartozók vagy jó barátok) minden pályázatot megnyertek. Az ellenzéki vezető szerint arról van szó, hogy a „korrupciót törvényesítik”, nagyon komoly olló nyílt az erkölcs és a törvényesség között.

A balmazújvárosi korrupciós ügyről Vona úgy nyilatkozott, hogy szerinte az ország számtalan pontján lenne még hasonló, „csak ezek nem derülnek ki”. Balmazújváros „az igazság áldozatává vált” – fogalmazott, ugyanakkor meglepte, hogy a köztévében erről nem talált híreket. Büszkén említette, hogy a Jobbik által vezetett több mint egy tucat településen nincs korrupciós botrány, mert a településvezetők a választók által adott lehetőséggel élnek és nem visszaélnek.

Vona Gábor kevésnek érzi a kvótarendszer elleni aláírásgyűjtést. Szerinte ennek „nincs igazából súlya”, míg a népszavazásnak a hatékonysága nagyobb. Hozzátette, a népszavazás az összes leendő magyar kormány kezét kötné. Ismét emlékeztetett, a határzárat először Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere vetette fel.

A Jobbik elnöke John Kerry amerikai külügyminiszter Romániának tett nyilatkozatát „udvarlásnak” nevezte. A tengerentúli diplomata a román nemzeti ünnep alkalmából a méltóság és emberi jogok érdekei előmozdítóinak nevezte a korabeli román vezetőket. Vona emlékeztetett, az 1918-as wilsoni elvekből (politikai, kulturális, nyelvi jogok) semmi nem teljesült. Románia viszont kulcsfontosságú támaszpontja az amerikai külpolitikának és hadügynek, ezért próbál Amerika szimpatikussá válni a románok szemében, ezért tesz magyarellenes nyilatkozatokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Egy szolgálaton kívüli miskolci rendőr észlelése alapján állították elő a diósgyőri egyenruhások azt a sofőrt, aki egy zebrán kis híján elgázolt egy g…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum