2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Vitassuk meg a jövőnket! Idén másodjára szervezett szakmai konferenciát a Fidelitas

Február másodikán, idén másodszor rendezte meg a Fidelitas a “Vitassuk meg a jövőnket” szakmai konferenciát. Az esemény helyszínéül ez alkalommal  az ózdi Digitális Erőmű szolgált.

A vendégek közt jelen volt Riz Gábor a B.A.Z megyei 03-as számú választókerület országgyűlési képviselője, dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Bánné dr. Gál Boglárka a B.A.Z. megyei közgyűlés alelnöke, és Böröcz László országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke is, aki a programok megkezdése előtt sajtótájékoztatót is adott.

A sajtótájékoztatón elsőként a fiatalok vállalkozóvá válási lehetőségeiről ejtettünk néhány szót. A képviselő elmondása szerint a 21. században olyan kihívásokkal fogunk szembenézni, illetve a gazdaság is olyan kihívásokkal néz majd szembe, amelyek miatt folyamatos szükség lesz a megújulásra, az új ötletek megvalósítására, akár egy vállalkozásban, akár az egész ország működtetésében. “Ezért rendkívül fontos, hogy a fiatalok, akik egyébként vállalkoznak, milyen ötleteket, milyen plusz támogatást kapnak, milyen példákat látnak. Fontos az is, hogy segítő szervezetektől, plusz ötleteket és innovációt kaphassanak. Ezt a kormány több kiemelt  projekten keresztül is támogatja. Nyílván az lenne a cél, hogy minél több tehetséges magyar fiatal sikeres vállalkozó lehessen.”

Szó volt arról is, hogyan látja az Európára és így Magyarországra is nehezedő, egyre növekvő multikulturális nyomást, illetve, hogy hogyan lehet kezelni ezt. Megemlítette, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják Európán belül, sőt még az Európai Néppárton belül is, hogy a nemzetek kulturális értékeinek ápolása, a kereszténység megőrzésének ösztönzése, nem a helyes út része, majd hozzátette: “Hála Istennek demokráciában élünk Európán belül is így remélhetőleg, attól, hogy mi mást gondolunk még nem fognak minket sarokba állítani, bár sajnos azért van arra példa, hogy megpróbálják kellemetlen helyzetbe hozni azokat az országokat, akik a nyugat-európai mainstream gondolkodással ellentétesen úgy gondolják, hogy a hagyományok, a kultúránk és a társadalmunk megőrzése az érték.”

A pártok közül a legutóbbi kutatások szerint a 30 év alatti fiatalok 38%-a szavazott a Fideszre, többen, mint amennyien az összes többi parlamenti ellenzéki pártra együttvéve. A Fidelitas tavaly októberben indított egy tagtoborzó kampányt, amely óta több, mint ezer fő adta be jelentkezési kérelmét. “A fogyasztói társadalomnak az egyik velejárója, hogy sokkal nehezebb közösségbe szervezni a fiatalokat, viszont igény az van rá, Látszik a Fidelitas jelentkezésekből is, hogy arra a politikai értékrendre, amit a Fidelitas is képvisel, arra bőven van fogékonyság és érdeklődés is. Mi is abban vagyunk érdekeltek, hogy a fiatalok minél inkább a közösséget és a közéletet válasszák. Én úgy gondolom, hogy aki a Fidelitasba jelentkezik vagy már tagja, az elhivatott abban, hogy ezt az országot a legsikeresebb országgá tegye.”

írta: Filep Dávid
fotó: Munkácsi Norbert

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek