2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Velünk a Város:Kiket figyeltethetett meg a miskolci Fidesz?

A legutóbbi közgyűlés levette napirendjéről a város gazdasági ciklusprogramját, mivel Soós Attila, a Fidesz-KDNP képviselője plágiummal vádolta meg annak készítőit.

 

Azt, hogy kerüljön le a napirendről a vitatott dokumentum a Velünk a város frakció képviselői is támogatták. Nem azért, mert egyetértettek Soós Attila vádjaival. Hanem azért, hogy lehetővé tegyék a vitatott részletek megvizsgálását.

 

Az igazság, nem plágiumról, hanem mindössze egy kimaradt hivatkozásjegyzékről van szó, amely egyébként az előző városvezetés ciklusprogramjából is hiányzott. Tehát nem plágiumról, hanem legfeljebb egy kisebb technikai hibáról van szó. És mi hajlandók vagyunk kijavítani a hibáinkat. Még ha csak valóban egy apró technikai hibáról van is szó.

 

De most mégis egy ilyen technikai hiba miatt vádolják plágiummal a várost vezető koalíciót, miközben a Fidesz-KDNP utasítására épp a technikát felhasználva rögzíthettek egymás közötti beszélgetéseket és készíthettek úgy videofelvételeket önkormányzati képviselőkről a közgyűlési teremben, hogy azok nem tudhatták, hogy egy külön, a közvetítőrendszertől független kamera irányul rájuk.

 

A technikát használták arra, hogy erre lehetőséget teremtsenek maguknak.

 

Dr. Kriza Ákos kérésére, Dr. Alakszai Zoltán akkori kabinetvezető engedélyével 3,7 millió forintot költöttek arra, hogy a közgyűlési teremben a közvetítő rendszertől független két térmikrofont, és egy külön fülkéből vezérelhető kamerát helyezzenek el.

 

Ezek az eszközök olyan jó minőségűek, hogy segítségükkel a teremben zajló minden beszélgetést és történést rögzíteni lehetett. Ami pedig még aggályosabb, hogy mivel ez a két mikrofon és a plusz kamera független a Közgyűlés üléseit közvetítő rendszertől, akár kikapcsolt képviselői mikrofonok és kamerák mellett is rögzíthetett minden, beszélgetést, mozdulatot, úgy hogy erről az ülés résztvevői nem tudtak.

 

Akár magánjellegű beszélgetéseket is.

 

És így volt ez a zárt üléseken is. A közvetítő rendszer ugyanis a zárt ülés elején automatikusan lekapcsol, de ez a plusz kamera és a mikrofonok ezt nem tették meg. Így gyakorlatilag bármilyen olyan rendezvényen, amelyet a közgyűlési teremben tartottak, a résztvevők tudta nélkül készülhettek titkos kép- és hangfelvételek.

 

Önök szerint ez nem ügynökmódszereket, rossz emlékű, sötét évtizedeket idéz? Vajon joga van-e bárkinek politikai indíttatásból megfigyelni, lehallgatni, vagy annak tudta és engedélye nélkül felvételeket készíteni másokról? Vajon méltó ez Miskolchoz? Méltó ez a miskolci emberekhez, politikusokhoz, városvezetőkhöz?

 

És szabad-e, lehet-e, tisztességes-e ennek akár még csak a lehetőségét is megteremteni, kiépíteni?

 

Mi, a várost vezető koalíció tagjai olyanok vagyunk, hogy ha hibázunk, legyen szó bármilyen apró hibáról is, azt beismerjük és igyekszünk kijavítani. És ha kell, mások hibáit is kijavítjuk. Éppen ezért, mivel a kamera és a térmikrofonok működése a közgyűlési teremben több, mint aggályos, a jelenlegi városvezetés utasítást adott az eszközök leszerelésére.

 

Mi kijavítjuk a hibáinkat, és csak bízni tudunk abban, hogy így tesznek a jelenlegi ellenzék, a korábbi városvezetés tagjai is.

Ezt kívánja ugyanis a tisztesség, és a becsület!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek