2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Újra Hankook abroncsokon gurulhatnak a civilek

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetek is jelentkezhetnek a gyár pályázatára
Hetedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját a Hankook Tire Magyarország Kft. A 2012-ben indított, ma már az ország legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezésének számító programjában a vállalat már több mint 13 000 abronccsal, 273 millió forint értékben támogatta a fontos társadalmi célokat felkaroló civil szervezeteket. Pályázni a www.hankookadomany.hu oldalon lehet 2018. július 20-ig.

Ebben az évben is meghirdette egyedülálló Abroncsadományozási Programját a Hankook Tire Magyarország Kft. Ennek keretében a vállalat olyan alapítványoknak, kisebb egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek kíván segítséget nyújtani, amelyek egyébként ritkán és csak nagy erőfeszítések árán jutnak támogatáshoz.

„Örülünk, hogy évről évre támogathatjuk azokat szervezeteket, amelyek munkájukkal rengeteget tesznek a helyi közösségek életéért, a környezetért vagy a beteg gyerekekért. Feladatunknak érezzük, hogy segítsük tevékenységüket, termékeinkkel szó szerint gördülékenyebbé, gyorsabbá, biztonságosabbá tegyük a napi munkájukat” – mondta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.

Az elmúlt évben több borsodi szervezettel együtt támogatásban részesült a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola is. „Alapítványunkkal azért dolgozunk, hogy vakvezető kutyák kiképzésével javítsuk látássérült embertársaink életminőségét. Küldetésünk, a társadalmi szemléletformáláson és a fogyatékosügyi ismeretterjesztésen túl, hogy minél több rászoruló élhessen függetlenebb, önállóbb és biztonságosabb életet. Gépjárműveink nélkül elképzelhetetlen lenne a mindennapi munkavégzésünk. Kutyáinkat vizsgálatokra, állatorvoshoz, kiképzőinkhez, kölyöknevelőinkhez szállítjuk, illetve számos helyszínen tartunk ismeretterjesztő, érzékenyítő foglalkozásokat vakvezető tanuló kutyáinkkal. Mivel Alapítványunk országos hatókörű, több járműre is szükségünk van, amelyekre egyszerre megvenni az abroncsot nagyon költséges – ebben nyújtott számunkra segítséget a Hankook.  Az elmúlt időszakban Szlovákiából hoztunk labrador kölyköket, valamit jártunk Horvátországban egy vakvezető kutyaiskolában, Prágában pedig továbbképzésen” – nyilatkozta Kériné Lukács Zita, a szervezet kuratóriumi titkára és gazdasági vezetője.

A pályázó szervezetek ezúttal is egyenként 12 darab, azaz 3 garnitúra Hankook abroncsra adhatják be igényüket július 20-ig a www.hankookadomany.hu weboldalon. A támogatásra azok a legalább 5 éve működő alapítványok, közalapítványok, illetve egyesületek pályázhatnak, akiknek környezet-, táj- vagy természetvédelem, fenntartható fejlődés, beteg gyermekek, koraszülöttek szállítása vagy rend- és katasztrófavédelem a fő tevékenységi köre.

A Hankook Tire vállalatról

A Hankook Tire világszerte innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin résztvevő csapatoknak).
A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten hozzávetőlegesen 22.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.
A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén, Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai prémium autógyártók első szerelésű abroncsaira.
A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A vállalatnak Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Törökországban, Svédországban, Ukrajnában és Lengyelországban vannak képviseletei. A további európai országokban a cég termékeit regionális nagykereskedők terítik. A vállalat globális bevételének kb. 30 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják.
A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be, ezzel a magyar gyár éves gyártókapacitása 19 millióra nőtt. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is. A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az ISO 9001:2008., ISO/TSO 16949:2009. minőségi és az ISO 14001:2014. környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A Hankook Tire 2016 óta szerepel a világszinten elismert Dow Jones Fenntarthatósági Indexben (DJSI World).

További információ: http://www.hankooktire-mediacenter.com és www.hankooktire.com

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek