2022. 08. 7. vasárnap

Ibolya
1 EUR 394 HUF
1 GBP 467 HUF

Újra becsapták a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat

A Jobbik Ifjúsági Tagozat megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy az oktatási kormányzat ismét megszegte a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban tett korábbi ígéretét. A Jobbik az Országgyűlésben már felhívta a figyelmet arra, hogy az intézményeknek drasztikusan csökkenteniük kellett a hallgatói juttatásokat egy részét, mert a minisztériumtól nem kapták meg az erre szánt normatíva teljes összegét. Akkor azt ígérték, hogy megkapják. Most szétosztottak 10 milliárd forintot a Felsőoktatási és Strukturális Alapból működési célra, de a hallgatói juttatásokra beígért és jogosan járó pénzt nem biztosítják, vagyis becsapták az intézményeket és a hallgatókat. Azt várják el a tragikus anyagi helyzetben lévő egyetemektől és főiskoláktól, hogy ebből a működési célra járó összegből pótolják ki a juttatásokat is. A vidéki intézményeket most ugyan nem büntették az elosztásnál, viszont az a két intézmény, ahol a legdrasztikusabban kellett csökkenteni a hallgatók támogatásait, igen rosszul járt. Az ELTE esetében például a juttatásokra 500 millió forinttal kevesebbet kaptak, ezzel szemben most működésre mindösszesen 200 millió forinttal kárpótolják őket.

A Jobbik Ifjúsági Tagozat felszólítja a Fidesz-kormányt, hogy azonnal hagyjon fel a felsőoktatás jelenlegi, kaotikus finanszírozási rendjével és biztosítsa az intézmények számára a működéshez és a hallgatók juttatásainak kifizetéséhez szükséges teljes összeget. Az Ifjúsági Tagozat szerint meg kell szüntetni az elmúlt három év rossz gyakorlatát, és meg kell teremteni a kiszámítható és az ágazat működést biztosító finanszírozást. Elég volt a forráskivonásokból, elég volt a zárolásokból, elég volt az alamizsnából, elég volt az ad hoc intézkedésből!

Merkwart Krisztián, a Jobbik Ifjúsági Tagozat alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Az oktatási rendszer az összeomlás szélére került. Nem várhatunk tovább, nyílt levelet küldünk a döntéshozóknak, követelve, hogy rendezzék az oktatásb…
A PONTközPONT székhelye a Weidlich udvarban terveink szerint megszépül. Ebben kérünk segítséget! A felújítás az épület különleges jellege miatt nagyo…

További cikkek