2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Újabb politikussal bővül a Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a párt frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztató keretében mutatta be a DK új politikusát, Benedek Szilvesztert. A DK elnöke emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban jó párszor jelentették be új emberek csatlakozását a párthoz.

Gyurcsány Ferenc elmondta, Benedek Szilveszter 33 éves, de már jelentős szakmai múltja van a mezőgazdaságban, és ennek közpolitikai hátterében. Benedek elmondta, agrármérnökként végzett és egy mezőgazdasági céget vezet. Szakpolitikusként pedig az a célja, hogy a hazai agrárélet jelenlegi igazságtalan rendszerén változtasson – kiemelve például a támogatások elosztásának mostani visszás helyzetét. Úgy fogalmazott, a rendszer azokkal bánik sokszor a legrosszabbul, akik valóban a földből élnek, ezen kell 2022 után változtatni.

Gyurcsány Ferenc ezt követően arra is kitért, hogy Benedek Szilveszter korábban a Momentum tagja, valamint a párt Veszprém megyei képviselője volt. Benedek ezt megerősítve hangsúlyozta, átlépése egy meggondolt döntés volt, ugyanis úgy látja, a DK-ban hatékonyabban tudja képviselni programját. Azt is hozzátette, a Momentumból a mai napon hivatalosan is kilépett, a megyei közgyűlésben pedig már a DK színeiben vesz részt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…