2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Tóth Bertalan: a tradicionális baloldali értékeket képviselő MSZP-re van szükség

 Együttműködő és a tradicionális baloldali értékrendet kérlelhetetlenül képviselő MSZP-t szeretne Tóth Bertalan, a párt újonnan megválasztott elnöke. A szocialista párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusán a párt parlamenti frakcióvezetője a leadott érvényes szavazatok 54 százalékát, a másik induló, Mesterházy Attila korábbi pártelnök az érvényes szavazatok 46 százalékát kapta.

Tóth Bertalan megválasztása után a kongresszus előtt azt mondta, olyan MSZP-t akar, amely hisz a szolidaritásban, az igazságosságban, az esélyegyenlőségben és az egységesülő nemzetben. Hozzátette: olyan MSZP-t akar, amely cselekvőképes, valódi közösségként működik, amely reményt ad azzal, hogy védelmet biztosít a hatalom üldözötteinek.
Közölte, olyan MSZP-t akar, amely a kormányváltás motorja lehet azzal, hogy kérlelhetetlen bírálója az orbáni hatalomnak és az emberek valódi problémáira kínál valódi megoldásokat.
Beszámolt arról is, még a nap folyamán összehívja a párt országos elnökségét, hogy elkezdjék a felkészülést a jövő évi – európai parlamenti (EP-) és önkormányzati – választásokra. Megkezdik a kampánystratégia kidolgozását, javaslatot tesznek az önkormányzati képviselőjelöltek kiválasztásának elveire, dönteni fognak a helyi szervezetek megerősítéséről – sorolta a feladatokat.
Az új pártelnök úgy fogalmazott: „kompromisszumok nélkül fellépünk azokkal szemben, akik ezeket a célokat veszélyeztetik”.
Elengedhetetlennek tartotta a múlttal való szembenézését. Szerinte egy baloldali, szociáldemokrata értékrendet valló párt nem függesztheti fel a korábban általa bevezetett jóléti intézkedéseket, nem léphet fel a bankok és a multinacionális cégek védelmében a rájuk kivetett adó miatt.
Kitért arra, hogy kutatások szerint a magyar emberek többsége támogatja a szociáldemokrata értékeket, hisznek abban, hogy az állam feladata az egyenlőtlenségek felszámolása, hisznek a hatékonyabb érdekvédelemben is.
„Az MSZP erősödése és léte nem egy önmagáért való cél. Azért van ránk szükség, mert Magyarországon egyedül mi valljuk, tehát nekünk kell képviselni a baloldali, szociáldemokrata értékeket” – fogalmazott.
A frakcióvezető szerint bár „szörnyű és kétségbeejtő” az Orbán-rendszer, mégis kínál híveinek egyfajta világmagyarázatot. Azért lehet ez sikeres valóságértelmezés, mert „mi baloldaliak hosszú ideje ellazsáltuk a magunk igazságának kérlelhetetlen megfogalmazását és képviseletét” – magyarázta.
Tóth Bertalan szerint a Fidesz által a mindennapokban egyre könyörtelenebbül érvényre juttatott „posztfasiszta világképpel” szemben a szocialistáknak a felvilágosodás eszméi jegyében egy fejlett, demokratikus jogállam és köztársaság polgáraiként, valamint a tradicionális baloldali értékrend kérlelhetetlen képviselőiként kell fellépniük.
A  politikus szerint 2010 óta nő a szegénység és egyre nagyobb a szakadék a gazdagok és szegények között, miközben a világ leggazdagabb gázszerelője 11 millió forintos óradíjért dolgozik. Azt firtatta, míg Orbán Viktor, az egykori Soros-ösztöndíjas eljutott Alcsútról Oxfordba, van-e erre lehetősége ma egy fiatalnak az ország legszegényebb településéről.
Bírálta a jövő évi költségvetési javaslatot, szerinte az, aki rombolja az oktatást, az egészségügyet, az Magyarország jövőjét rombolja.
A pártelnök úgy látta, van mire építkezni, van a pártnak országos hálózata, elkötelezett tagsága, tudása, tapasztalata, kiterjedt kapcsolatrendszere, nincs napirenden az MSZP felszámolása. A feladat az, hogy kitartó munkával újra erős, egységes, szervezett baloldali közösséget építsenek az MSZP-ből – hangoztatta.
A politikus szerint a társadalom valós problémáival, például a lakhatási válsággal, a tömeges elvándorlással kell foglalkozni, ezért szolgáltató MSZP-re van szükség, minden ügyben segítenek.
Beszélt arról is, hogy az érdekképviseletekkel szorosabb kapcsolatra van szükség, nyitniuk kell a fiatalok felé. Létre kell hozni az ellenzéki kerekasztalokat, „a szabadság kis köreit”, olyan együttműködések kellenek, amelyek biztosítják a helyi Fidesz legyőzését – hangoztatta.
A parlamenti frakció munkáját úgy írta le: szembesítenek, képviselnek, védelmet nyújtanak. De tudni kell: nem a parlamenten keresztül vezet az út a kormányváltáshoz – mondta.
Az MSZP erős szövetségeseként beszélt a parlamentben a szocialistákkal frakciószövetséget alkotó Párbeszédről. Minőségi cserének tartotta, hogy a Párbeszéd-frakcióba „a pénzéhes liberálisok” helyett Mellár Tamás ült be.
A helyi szervezeteknek nagyobb önállóságot kell adni, a pártnak új működési modellre van szüksége, újjá kell szervezni a szellemi-szakértői háttérbázist, javítani kell a párton belüli információáramlást – mondta.
Beszédét úgy zárta: „munkára! Hajrá, MSZP!”
Az MSZP tisztújító kongresszusán választmány elnöke az egyetlen jelöltként induló Kunhalmi Ágnes lett az érvényes szavazatok 100 százalékával.
Az elnökhelyettesnek a leadott érvényes szavazatok 51 százalékával Szakács László volt országgyűlési képviselőt választották, a másik jelölt Ujhelyi István EP-képviselő 49 százalékot kapott.
Az alelnöki posztért négyen indultak, közülük Hegyi Gyulát, a Baloldali Tömörülés Platform elnökét, Komjáthi Imrét, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület vezetőjét és Szanyi Tibor EP-képviselőt választották meg. Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő nem kapott elegendő szavazatot.
Mesterházy Attila Facebook-oldalán gratulált a megválasztott elnöknek és jelezte támogatását.
A kongresszus délelőtti zárt ülésén felszólalt Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, aki további szövetségkötést sürgetett 2019-re.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek