2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Tisztességes béreket követel az MSZP


Ráadásul a minimálbér adóterheinek 35 százalékát „elorozza a kormány” és szétosztja a haverok között.

Az MSZP a bérek rendezését és a minimálbér adómentességét sürgeti.

Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, kormányzásuk idején a legalacsonyabb jövedelmi sávba tartozók harmadával kerestek többet mint ma, a mostani kormány pedig hat év alatt azt érte el, hogy a minimálbér vásárlóértéken megüti a 2010-es szintet. Ha hat éve emeltek volna, az fékezte volna az elvándorlást is – tette hozzá.

A minimálbér adóterheit bírálva úgy fogalmazott, az összeg 35 százalékát „elorozza a kormány” és szétosztja a haverok között. Az 5 százalékpontos járulékcsökkentésre pedig úgy reagált, ennél többet szednek vissza az emberektől az áfa, a személyi jövedelemadó és a jövedéki adó ágán.

A szocialista politikus a 2018 utáni kormánytól az első lépések között bérrendezést vár. Azt mondta, a minimálbér ne legyen kevesebb nettó 100 ezer forintnál, ez ne a munkaadóknak jelentsen terhet, és ne legyen 50 ezer forint alatti nyugdíj sem.

Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője alacsonynak ítélte a magyar munkabéreket, ennek okai között pedig a versenyképességi különbségeket, a „kizsákmányolás” magas szintjét és a „kormány mohóságát” említette. Üdvözölte, hogy egyre több uniós állásfoglalásban jelenik meg az európai minimálbér fogalma, a Jobbik azonos munkáért azonos bért elvet érvényesíteni kívánó európai polgári kezdeményezését azonban „undorító porhintésnek” minősítette. Hozzátette, szerinte tényszerűen nem lehet ilyet indítani, a munkabérek kérdése nem európai hatáskör.

A politikusokat kérdezték Botka László miniszterelnök-jelöltségéről is. Gúr Nándor elmondta, hogy már fél éve is őt támogatta, és olyan célok teljesülését helyezte a fókuszba, amit a párt is. Szeged polgármesterét a január 9-ei elnökségi ülésre várják, hogy egyeztessenek a kérdésről – fűzte hozzá, jelezve: a párton belül nem lát mást, akivel tárgyalni kellene.

Kérdezték az Országos Roma Önkormányzat 1,3 milliárd forintos év végi támogatásáról is. Az MSZP alelnöke tisztességtelennek nevezte ezt a döntést, szerinte először le kellene zárni a tisztességtelenül felhasznált források ügyét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek