2024. 10. 13. vasárnap

Kálmán, Ede
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nyílt levél Novák Katalin, családokért felelős Miniszter Asszony részére!

Nyílt levél Novák Katalin, családokért felelős Miniszter Asszony részére!

‼️ Tisztelt Miniszter Asszony! ‼️

Amikor még család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt, egy rendezvényen arról beszélt, hogy a jó szülésélmény egy életre meghatározó. Teljesen egyetértek Önnel és pont ezért is fordulok Önhöz segítségért.
Az édesanyák legboldogabb, ugyanakkor legintimebb, legbizonytalanabb és egyben legkiszolgáltatottabb napjai, amikor gyermekeiket világra hozzák. Az ezt megelőző 9 hónapos időszak teljesen más, mint az életük többi szakasza. Szerencsés esetben ezen 9 hónap alatt minden rendben megy, de sokakat nyilvánítanak veszélyeztetett terhessé, így számukra kiemelten fontos, hogy egy bizalomra épülő kapcsolatot alakíthassanak ki az őket ezen időszakon végig kísérő szakemberrel.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a lehető legbiztonságosabb és legkomfortosabb körülmények között szülhessenek az anyukák, egész egyszerűen: hogy biztonságban érezzék magukat. Ezt segíti, a „fogadott” orvos és szülésznő rendszere. Az anya és az így kiválasztott orvos között egy olyan magas fokú bizalom jön létre, amely nem helyettesíthető mással!

Szeretném jelezni, hogy több tízezren írták alá a „Szabad szülészorvos- és szülésznőválasztást, tiszta körülményeket az egészségügyben! Javítsanak az új egészségügyi szabályokon!” című petíciót.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter január közepén azt mondta: „Jogos igénynek tartjuk, hogy minden hölgy annál szülhessen, aki kezelte. Keressük azt a megoldást, ami nem feszíti szét a jelenlegi megállapodás kereteit”. A „megoldást” január végére ígérték, azonban sajnos már február közepe is elmúlt és jele sincs annak, hogy megtalálták volna.

Kérjük Önt, mint családügyi minisztert, hogy ne hunyjon szemet a Kormány mulasztása felett!

Miniszterként próbálja meg elérni, hogy legkésőbb a hónap végéig alkossanak átlátható szabályozást a szülészetben!

Az anyukák, a családok és az áldott állapotban lévő hölgyek biztonságérzetének a védelme érdekében, adjuk vissza nekik azt a jogukat, hogy eldönthessék ki segítse világra babájukat!

Meglátásom szerint minden anyának jogában áll eldöntenie azt, hogy ki segítse világra a gyermekét!

Budapest, 2021. február 18.

Tisztelettel:

dr. Beleznay Zsuzsanna

a Jobbik család- és nőpolitikáért felelős képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp