2021. 10. 22. péntek

Előd
1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

Nyílt levél Áder János Köztársasági Elnök Úrnak


Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

A sajtóból értesültem róla, hogy a Magyar Szent István Rend kitüntetést kívánja adományozni Kertész Imrének a 2014. augusztus 20-ai állami ünnepségek alkalmával. Mély meggyőződésem, hogy Kertész Imre a magyarságról tett, korábbi kijelentései miatt méltatlan arra, hogy ilyen elismerésben részesüljön.
Talán elkerülte az Ön figyelmét az íróval a 80. születésnapja előtt készített, a Die Welt online kiadásában 2009. november 5-én megjelent interjú, amelyben Kertész egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha őt magyarnak bélyegeznék. Az író ekkor a nyilvánosság előtt is ismertté tett gondolatai szerint Budapest teljesen balkanizált, az ország lakosait hazugnak tartja, akik máig nem képesek szembenézni múltjukkal. Magyarországra és a magyarságra az interjúban többször is mélyen sértő kijelentést tett. A Nobel-díjnak köszönhetően a rá irányuló nemzetközi figyelmet nem szülőhazájának elismertebbé tételére, népszerűsítésére, hanem lejáratására, sőt olykor egyenesen megtagadására használta fel. Ő maga kérte a vele interjút készítő Tilman Krausétől, hogy „ne bélyegezze magyarnak.” Ön szerint ilyen embereket, gondolatokat kell a jövő generációk számára példaként állítani?

Kertész, aki szerint nem az a kérdés, hogy „hogyan tudott együtt élni a németekkel”, hiszen „még megdöbbentőbb, hogy korábban hogyan volt képes magyarokkal élni” – nem érdemel magyar állami kitüntetést, amellyel kapcsolatban a legnagyobb kérdés abszurd módon tehát mégiscsak az: hogyan lenne képes viselni azt? Úgy tűnik, magyarként bizonyosan nem.

A különböző állami kitüntetésekben közös, hogy elvileg olyan személyek kapják azokat, akik te vékenységükkel nemcsak kimagaslót hoztak létre a magyar kultúra, tudomány, sport területén, hanem személyiségükkel, példamutatásukkal, szellemi habitusukkal magyar generációk méltó példaképei lehetnek. Éppen ezért is rendkívül nagy Elnök Úr felelőssége, hogy kik azok, akiket nyugodt lelkiismerettel a jövő generációk elé példaként oda mer és oda akar állítani. Megítélésem szerint Kertész Imre önmagát zárta ki ebből a körből.

Az imént említett területeken számtalan, kimagasló magyar életmű kínálkozik a legmagasabb elismerésre Szent István ünnepén. Tisztelettel kérem Önt, tegye gondos megfontolás tárgyává, hogy kitünteti-e Kertész Imrét. Ha megteszi, a magyar állam legfőbb közjogi méltóságaként ad hitelt egy magyarságát megtagadó értelmiségi Magyarországot lejárató véleményének, s a kitüntetés társadalmunk széles körében felháborodást váltana ki.

Tisztelettel:

Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum