2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Nem Magyarországot, hanem a kormányt bírálják európai és amerikai politikusok

Európai és amerikai vezető politikusok különbséget tudnak tenni Magyarország és az Orbán-kormány között – összegezte a Policy Network brit balközép agytröszt konferenciáján szerzett tapasztalatait Bajnai Gordon.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője Koppenhágából telefonon nyilatkozva elmondta: a dán fővárosban tartott konferencián európai és észak-amerikai progresszív, balközép-centrista politikusok és szakértők vettek részt Helle Thorning-Schmidt miniszterelnök meghívására.

Bajnai Gordon azt mondta: tapasztalatai szerint Európa és az Egyesült Államok vezetői különbséget tudnak tenni Magyarország és az „Orbán-rezsim” között, vagyis amikor a kormányt kritizálják, akkor nem Magyarországot, az itt élőket bírálják.

Rossz hír azonban, hogy az Orbán-kormány az „örökös, értelmetlen háborúskodással” rontotta az ország érdekérvényesítő képességét, ami abból is látszik, hogy Magyarország az eddiginél csaknem ötmilliárd euróval kevesebbhez juthat hozzá az Európai Unió következő költségvetési időszakában – jegyezte meg.

Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint Magyarországnak ma nem erős, hanem erőszakos kormánya van, és az ország emiatt hónapról hónapra pénztől és lehetőségektől esik el.

Bajnai Gordon a Policy Network konferenciáján a populizmussal és a választói apátiával szembeni válaszlehetőségekről szóló szekció egyik előadója volt. Itt – beszámolója szerint – arról is beszélt: míg Európa sok országában a szélsőségek és a populizmus megerősödésétől tartanak, Magyarországon „a radikális populizmus van kormányon”. „Az a feladatunk, hogy megszabadítsuk Magyarországot attól a kormányzástól, amely elhagyta a közepet és elhagyta a mérsékelt konzervatívokat is” – fogalmazott.

A volt kormányfő azt mondta, hogy az Együtt 2014 vezetőjeként hívták meg Koppenhágába, és a konferencián pártját arra hozták példaként, hogyan lehet egy középre tartó választói koalíciót létrehozni.

A konferencián az előadók között volt mások mellett Peter Mandelson angol munkáspárti politikus, a Policy Network elnöke, az Európai Unió egykori kereskedelmi biztosa, Ed Miliband, a brit munkáspárt, Stefan Löfven, a svéd szociáldemokraták és Diederik Samson, a holland munkáspárt vezetője, Martin O’Malley az egyesült államokbeli Maryland állam demokrata kormányzója, valamint Barack Obama amerikai elnök újraválasztási kampányának több tanácsadója.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek