2024. 07. 21. vasárnap

Dániel, Daniella
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Négy jelöltet nyilvántartásba vettek, egyet elutasítottak

Emődi Zoltán, LMP-s jelölt nyilvántartásba vételét visszautasította a Helyi Választási Bizottság  az április 22-ei, miskolci időközi választásra. A határozat ellen két napon belül, de legkésőbb március 26-án, 16 óráig lehet fellebbezni.
A bizottság indokolása szerint azért hozott visszautasító határozatot, mert az Emődi Zoltánt jelölő társadalmi szervezet, a Lehet Más a Politika nyilvántartásba vételi kérelme nem felelt meg a törvényben előírt követelményeknek.

Miskolc 2. számú, egyéni választókörzetében tartandó, április 22-i, időközi választásra március 23-án 16 óráig lehetett jelölteket ajánlani a Helyi Választási Bizottságnál, a szükséges számú ajánlószelvény leadásával.
Már nyilvántartásban

Jelölő szervezetként hivatalosan nyilvántartásba vették a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget, a Kereszténydemokrata Néppártot, a Magyar Szocialista Pártot, a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget. Ugyancsak nyilvántartásba vették ezen szervezetek képviselő-jelöltjeit is: Takács Gábort (Fidesz-KDNP), Ruskó Zoltánt (MSZP), Körmöci Attilát (Jobbik), valamint Csanálossi Bélát (JESZ).

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek