2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

MSZP: most Polt leplezte le Kriza Ákost

Megszűnt az a Mokrai Mihályt is érintő büntetőeljárás, amelyet Kriza Ákos feljelentése alapján indítottak.

„Nem értjük, hogy Kriza Ákosnak, Miskolc polgármesterének miért jó az, hogy hivatalos okiratok – most már sorozatban – bizonyítják be: hazudik. Már-már az MSZP érzi magát kellemetlenül, amikor rendre arról kell beszélnünk, hogy a várost egy olyan ember vezeti, akinek a szavában nem lehet megbízni, állításainak köze sincs a valósághoz. Ráadásul nem szimplán hazudik, hanem úgy, hogy közben alaptalanul vádaskodik, rágalmazza politikai ellenfeleit”. Mindezt dr. Mokrai Mihály szocialista önkormányzati képviselő jelentette ki annak kapcsán, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész levele szerint a közelmúltban megszüntették a dr. Kriza Ákos által megtett feljelentés alapján indított, Mokrait is érintő büntetőeljárást. 

Dr. Mokrai Mihály elmondta: dr. Kriza Ákos 2011. március 9-én a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést 76, általa bűncselemény-gyanúsnak ítélt ügyben, sőt, ezt követően is kezdeményezett további büntető- és egyéb eljárásokat. A vizsgálatok azonban egyetlen esetben sem igazolták azokat a gyanúkat, amelyek alapján dr. Kriza Ákos a feljelentéseit megtette.

„A legújabb csúfos kudarcról maga Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztat december 18-án kelt levelében. Azt írja, hogy a Kriza Ákos feljelentése nyomán a város korábbi alpolgármesterével szemben indított valamennyi eljárás megszűnt: a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. október 15-én határozott a nyomozás megszüntetésről, a határozat ellen bejelentett panaszt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség 2013. november 27-én utasította el. A pótmagánvádra törvényben biztosított határidő eltelt, így az eljárás teljesen megszűnt. Ez azt jelenti, hogy a Debrecenben vizsgált feljelentések 61. ügye is megszűnt, gyanúsítás nélkül, bűncselekmény hiányában. Ez az az ügy egyébként, melyben a Debreceni Ítélőtábla egy polgári peres eljárás során már hozott egy ítéletet, abban bocsánatkérésre kötelezte a polgármestert” – jelentette ki a szocialista politikus.

A legfőbb ügyész tájékoztatása alapján elmondta azt is, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán 2013. december 7-én megszűnt az az eljárást, amely szintén Kriza Ákos bejelentése nyomán indult. Mivel fellebbezést senki sem jelentett be a határozattal szemben, az jogerőre emelkedett.

„Tehát ez az ügy is dicstelen véget ért. Mi kell ahhoz, hogy egy magát politikusnak kiadó ember végre belássa alkalmatlanságát? Mi kell ahhoz, hogy valaki felhagyjon a rágalmazással? Hány ítélet, hány végzés? Miért kell állandóan arról beszélnünk, hogy Miskolc polgármestere egy szavahihetetlen, hazug ember? Miért rombolja tudatosan Kriza Ákos Miskolc hírnevét?” – kérdezte a képviselő.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…