2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Menczer Tamás: A baloldal nyilatkozzon, hányan érintettek a „csempészbotrányban”!

Minden baloldali pártvezetőnek nyilatkozatot kell tennie, hogy hányan érintettek a baloldal külügyi munkatársának „csempészbotrányában” – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban. Menczer Tamás kifejtette: csütörtökön derült ki „a baloldal csempészbotránya”, Legény Zsolt, a baloldal külügyi munkatársa a magyar-ukrán határon bukott le, az autója tele volt cigarettával. Most Legény Zsolt azt állítja: nem tudja, hogy a cigaretta hogyan került az autóba, „csak úgy ott volt” – közölte. Az államtitkár hozzátette: „na persze! Így szokott ez történni.” Még súlyosabb, hogy Legény Zsolt azt állítja, ő hívta a helyszínre a magyar konzulokat és kért tőlük segítséget – folytatta Menczer Tamás. Legény Zsolt azonban hazudik, a magyar konzulokat az ukrán vámosok hívták a helyszínre, mert megalapozott gyanúval folytattak vizsgálatot – tette hozzá. Menczer Tamás azt mondta: az elmúlt időben tanult egy érdekes retorikai fordulatot a baloldaltól, ezt használja most ő is. „Nincs két baloldal, egy baloldal van. Hazugok, tolvajok, seftesek” – fogalmazott. Közölte: minden baloldali pártvezetőnek nyilatkozatot kell tennie, és el kell mondania „Jakab Pétertől Gyurcsány Ferencig”, hogy hányan érintettek az ügyben, hányan kaptak eddig, és hányan akartak kapni ebből az illegális jövedelemből. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek