2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Még mindig nem kapták meg tabletjeiket a rászoruló diákok

Hónapok óta várnak a nekik megígért táblagépekre az Út a szakmaválasztáshoz program ösztöndíjasai. Ha így megy tovább, mire hozzájutnak, teljesen elavultnak számítanak majd a tabletek.

Amint korábban megírtuk, a – jól tanuló, hátrányos helyzetű diákoknak szóló – uniós finanszírozású ösztöndíjprogram is jócskán késlekedett: az elvileg az év közbeni tanulmányi kiadások könnyítését célzó támogatást csak hetekkel, hónapokkal a tanév vége után kapták meg a diákok.

A program ünnepélyesnek szánt zárása sem sikerült fényesebbre. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szervezte augusztusi szakmai napokon ugyanis a meghívóban szereplő ígéretekkel ellentétben a tanszerekkel megtömött hátizsák és tablet helyett pár darab taneszközzel szúrták ki a szemét az emiatt csalódott több ezer diáknak. Az RSK akkori információi szerint a tableteket az ORÖ külföldről szerezte be, ebből fakadt a késedelem – és a szakmai napok idejére egyetlen készülék sem volt az országban.

A botrányt úgy próbálták csökkenteni, hogy a helyszínen megígérték, a táblagépeket három héten belül postázzák az érintettek számára.

A fiaskó óta eltelt közel negyedévben azonban a jelek szerint semmi nem történt, legalábbis országszerte tucatnyi család is erről tájékoztatta az RSK-t.

Szerettük volna megtudni, hogy mi áll a késedelem hátterében, de a projektgazda Nemzetgazdasági Minisztérium a program e részéért felelős ORÖ-höz irányított minket, ahol az illetékes munkatárs egyelőre nem válaszolt az írásban feltett kérdéseinkre.

Az alsókategóriás – kb. harmincezer forintos – táblagépek használati értéke a szoftverek egyre nagyobb hardverigénye miatt eleve folyamatosan romlik, így hivatalos válasz híján csak reménykedni lehet, hogy azelőtt megkapják azokat a hátrányos helyzetű tanulók, mielőtt teljesen elavulnak.

Drubina Kamilla
Forrás:RSK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek