2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Már nem csak a Fidesz, az MSZP is lop a Jobbiktól

„Magyarország a magyaroké!” – ezt a 2009-es jobbikos szlogent hallhattuk a hétvégén az MSZP kampánynyitóján Horváth Csaba szájából, akit Budapest következő főpolgármestereként mutattak be.

Ez nem csak azért megdöbbentő, mert azzal szembesülünk, hogy a Fidesz után már az MSZP is lop a Jobbiktól, hanem azért is, mert arra is rávilágít, hogy milyen álságos ez a világ. 2009-ben, amikor a Jobbik ezt a szlogent használta az európai uniós kampányban, a liberálisok, etnikai és vallási kisebbségek azonnal felháborodtak, egymás után jelentették meg elítélő közleményüket, melyben ezt kirekesztőnek, szélsőségesnek bélyegezték. Az Országos Választási Bizottság döntése szerint pedig alkotmánysértő volt a Jobbik szlogenje.

A baloldali összefogást szimbolizáló kampánynyitón, melyen minden eddigi megbukott baloldali kormány az első sorban ülve képviseltette magát (Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy, Kuncze, Fodor) még kiegészült azzal a Szabó Tímeával is, aki 2010-ben a Bajnai-kormány ellen „küzdve” a Lehet Más a Politika nevű formációval jutott parlamenti mandátumhoz. Azóta persze ő is tudja, hogy baloldali körökben nem lehet más a politika, így gyorsan csatlakozott a „Párbeszéd a Mandátumért” közösségéhez.

Ezen a „grandiózus” kampánynyitón hangzott el a Jobbik 2009-es szlogenje, melyet Horváth Csaba megfejelt még azzal is, hogy Budapest meg a budapestieké.

Amennyiben a Jobbik 2009-es szlogenje valóban kirekesztő, sértő és alkotmányellenes volt, akkor Horváth Csaba kijelentéséről hogyan is kellene vélekednünk? Vajon most is tollat ragad minden liberális jogvédő, hogy megvédje a nemzeti és etnikai kisebbségeket eme égbekiáltó szélsőségtől? Alakulnak-e kifejezetten vidéki érdekvédő csoportok, akik akár a strasbourgi emberi jogi bíróságig is elmennek annak érdekében, hogy kimondják, szélsőségesen kirekesztő kijelentés tett az MSZP főpolgármester-jelöltje, amikor azt mondta, hogy Budapest a budapestieké?

Amennyiben nem történik felháborodás, az azt jelenti, hogy a Jobbik 2009-es szlogenje, miszerint „Magyarország a magyaroké!” nem kirekesztő, nem szélsőséges és nem alkotmányellenes. Egyszer még az is kiderül, hogy maga a Jobbik sem szélsőséges, kirekesztő, antiszemita és rasszista, csak egyesek saját politikai érdekeik miatt ennek próbálják beállítani.

Szilágyi György országgyűlési képviselő, a Jobbik budapesti elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…