2022. 05. 21. szombat

Konstantin
1 EUR 383 HUF
1 GBP 451 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • Magyar civil szervezetek is részt vesznek az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentésének elkészítésében

Magyar civil szervezetek is részt vesznek az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentésének elkészítésében

Magyar civil szervezetek is részt vettek abban a konzultációban, amit az Európai Bizottság indított az első jogállamisági jelentéséhez kapcsolódóan. A szervezetek bíznak benne, hogy az Európai Bizottság jelentésében konkrét, számonkérhető javaslatokat fogalmaz majd meg a tagállamok, és így Magyarország számára is a jogállamiság helyzetének javítása érdekében.

Az Európai Bizottság idén először készít ún. jogállamisági jelentést, minden európai uniós tagállamot lefedve. A jelentés elkészítése során az Európai Bizottság figyelembe veszi majd a tagállamoktól kapott információkat. Emellett tavasszal konzultációt kezdeményeztek, amelynek keretében civil szervezetek, a tudományos élet képviselői, vagy például újságírók és bírák oszthatták meg álláspontjukat az Európai Bizottsággal a jogállamiság helyzetéről.
Nyolc magyarországi civil szervezet, az Amnesty International Magyarország, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Romaversitas Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország együttműködésben válaszolt a Bizottság kérdéseire.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Éjfélkor jár le a határidő
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Ma a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a telefonos N…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum