2024. 07. 25. csütörtök

Kristóf, Jakab
1 EUR 393 HUF
1 GBP 468 HUF

Levélváltás Gyurcsány Ferenc és a BKV vezérigazgatója között

Bolla Tibor úr, a BKV vezérigazgatója 2013. 9. 6-án levélben fordult Gyurcsány Ferenc pártelnökhöz.

A levél más mellett a következőket tartalmazza:

„Társaságunk vezetésének többek között az a feladata, – és ezt a többi 23 érdekképviselet megértette – , hogy a BKV működőképességét – és ezen keresztül a 11 ezer fős munkavállalói kollektívának az érdekeit – tartsa szem előtt. A piaci körülmények felismerése, megértése és az arra való felkészülés, adott esetben éppen a piacvesztés következményeire való tudatos felkészülés nem csak feladata, de kötelessége is a Társaság vezetésének, amiben a felelős szakszervezeti vezetők részéről is együttműködésre számít.

A BKV vezetése sajnálattal tapasztalta, hogy egyetlen olyan szakszervezeti vezető, aki mellesleg a BKV-tól kapja vezetői szintű fizetését – nem túl etikus módon – blogbejegyzésekben üzenget a BKV vezérigazgatójának és manipulálja a közvéleményt saját népszerűségének megtartására. Ugyanakkor nem ismeri fel, hogy a jelenlegi helyzetben nem a tüntetésre való felbujtás a célravezető megoldás az emberek gondjainak megoldására. Egysíkú vélemény-nyilvánításával gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a többi 11 ezer munkavállaló érdekeit és sárba tiporja a vezetésnek a Társaság érdekében tett erőfeszítéseit. Ráadásul, a közgazdaságtan törvényeit mellőzve elvárja, hogy a 13 %-os piacvesztésre a BKV vezetése irracionális módon reagáljon. Emlékeztetőül: nem a BKV szándékából történnek az elbocsájtások, hanem ez a buszvonalak kiszervezésének következménye.”

Válaszlevél (2013.09.10.) a BKV vezérigazgató részére

BKV Zrt.
Bolla Tibor vezérigazgató úr
részére
Budapest

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Érdeklődéssel olvastam levelét, amelyben a budapesti buszközlekedéssel kapcsolatos álláspontjáról tájékoztat.

Először is engedje meg, hogy kifejezzem megdöbbenésemet, hogy Ön ebben a levélben a személyében is nemtelenül támadja az Önnel tárgyalópartnerként szemben álló reprezentatív szakszervezet vezetőjét.

Álláspontunk szerint a szabad szakszervezet alapítás joga a munkavállalókat megillető egyik legfontosabb jog, amelynek hosszabb távon a gazdaság eredményes működésének is fontos eszköze. Az, hogy egy szakszervezet milyen eszközöket használ és milyen álláspontot képvisel, arról tagjainak kell döntenie. Vezérigazgató Urat arra biztatjuk, hogy a vállalat, és tágabb értelemben az összes budapesti érdekében jobban használja ki az érdekegyeztetésben, a dolgozókkal való együttműködésben rejlő lehetőségeket.

Ugyanakkor a buszágazat nem piacvesztést szenvedett el, mint Ön szemérmesen írja, hanem a Fővárosi Közgyűlés döntött úgy, hogy leépíti a saját cége által nyújtott szolgáltatást, amikor 150 buszjáratot szervezett ki Széles Gábor Fidesz-közeli nagyvállalkozó cégének, a VT-Transmannak.

A Demokratikus Koalíció elfogadja, hogy a BKV költségeit csökkenteni kell, és elismeri, hogy ennek egy módja lehet a kiszervezés is. Ez a kiszervezés azonban a hatástanulmányok szerint sokkal drágább, mintha a BKV vásárolt volna új buszokat.

Álláspontunk szerint ez a politikai mutyi veszélyezteti a fővárosi közösségi közlekedést és a BKV dolgozók munkahelyét, és nem a szakszervezetek tevékenysége.

Budapest, 2013. szeptember 10.

Tisztelettel:

Gyurcsány Ferenc


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek