2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Lázár Jánost valószínű megsütötte a nap!

Reméljük, hogy csak az utóbbi pár nap szokatlanul meleg időjárása hatott így a kancelláriaminiszterre, mert azok a döntések, amelyeket meghozott, csak józan ítélőképességét elvesztő emberre vallhatnak. Ugyanis Lázár János le akarja nullázni Budapestet. Ez a „világot járt” ember beiktatása után első lépésként egy tollvonással lehúzta a listájáról a főváros nagyon fontos beruházásait.

Lehúzta annak a 3-as metrónak a halaszthatatlan felújítását, melyen a városban a legtöbben utaznak, nagyobb számban, mint a MÁV vonatain. A 3-as metró jelenleg szinte életveszélyes, többször kigyullad, füstöl, és az elhanyagolt pálya miatt harminc kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. Lehúzta a kisföldalatti járműpark cseréjét (utoljára a ’70-es évek elején volt csere), lehúzta a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervét, a kelenföldi buszterminál és P+R parkoló beruházását, valamint biztosította a fővárost, hogy 2020-ig egy fillér támogatást nem fog kapni.

Lázár János gyűlöli Budapestet, ezzel együtt az itt élő embereket is. Sőt, egyik prominens fideszes kollegájának a szájából még az is elhangzott, hogy a budapestiek dögöljenek meg. Nem tudjuk, miniszter úr tisztában van-e azokkal a számokkal, miszerint a főváros adja Magyarország GDP-jének 41 százalékát, ezzel szemben csak 9 százalékot kap vissza. Az ország turisztikai bevételeinek nagy része itt keletkezik. A legtöbb adót a budapesti vállalkozások és lakosok fizetik. Országunk imázsa nagyrészt Budapestre van felépítve. Azzal teljesen egyetértünk, hogy vidékre is kellenek források, de a katasztrofális állapotban lévő fővárosi tömegközlekedés felújítása nem tűr halasztást. Isteni szerencse, hogy eddig megúsztuk a tömegszerencsétlenségeket! Tehát, miniszter úr, Budapest és a budapestiek sokkal többet érdemelnek, mint amit Ön szán nekik!

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek