2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

„Kapcsolódj be a közvetítésbe!”

Jakab Péter Facebook-bejegyzése.
„Kapcsolódj be a közvetítésbe!” címmel indult még 2016-ban kormányzati program azzal a céllal, hogy cigány származású fiatalok ismerjék meg a média világát.

A köztévéhez is került egy fiatal, akinek épp ez volt az álma. Nekem mára ő lett az egyik hétköznapi hősöm: nem azért, mert a program olyan jól sikerült, hogy mind a mai napig ott dolgozik, épp ellenkezőleg. A program olyan jól sikerült, hogy Balogh Krisztina riporter otthagyta a köztévét, mert a tartása erősebb volt annál, mint amit a rendszer Balogh Krisztinába akart programozni. Hogy hazudjon, hogy becsapja a nézőket, hogy részt vegyen a kormánykritikus magyarok lejáratásában. Inkább választotta azt, hogy Ausztriában felszolgál, mint azt, hogy a „köztévében” kiszolgál egy elvtelen hatalmat. Mert akik ott maradtak a Kunigunda utcában, ezt teszik: tartás nélkül kiszolgálnak egy hazug kormányt, becsapott magyarok millióit szolgálva fel az állampártnak. Hiszem, hogy Balogh Krisztina nekik is képes utat mutatni a rezsim útvesztőjében. Az ő példamutatása lehetne az igazi felzárkóztató program azok számára, akik mind a mai napig futószalagon gyártják az álhíreket a köztévében.

A programot hívhatnánk úgy: „Kapcsold be a lelkiismereted!”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek