2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Kampányérdekből elkövetett gyűlöletpropaganda

Az, hogy a telepfelszámolási-cirkusz ürügyén az Orbán-kormány mellett békemeneteket szervező CÖF miskolci klubja is aktivizálódott, végképp bebizonyította, hogy a programnak álcázott hangulatkeltés nem több a Fidesz választási kampányakciójánál. A CÖF ugyanis ezúttal is úgy szólalt meg, mintha azt egy fideszes kampányguru rendelte volna meg: úgy védte a városvezetés egyébként vállalhatatlan eljárását, hogy közben ahol tudta, gyalázta dr. Pásztor Albert polgármesterjelöltet.

A CÖF, ahogyan mindig is, most is csúsztatásokkal és hazugságokkal operál. Figyelmen kívül hagyja például azt, hogy 2010-ig a mindenkori – legyen az jobb-, vagy baloldali – városvezetés igenis szüntetett meg nyomortelepeket Miskolcon: a Szondit, a Mésztelepet, vagy éppen perecesit. Nem érdekli a CÖF-öt az sem, hogy ehhez képest Kriza Ákos és csapata négy éven keresztül nem csinált semmit, amit meg most rántott elő a kalapból, az semmi esetre sem telepfelszámolás, leginkább kampányérdekből elkövetett uszítás és ingyencirkusz. Kriza Ákos és a Fidesz ma fenyeget, undorító módon a legkiszolgáltatottabb emberek nyomorából csinál gyűlöletpropagandát.
„Minden józan gondolkodású ember a telepfelszámolás pártján van – én is. (…) A negyedek felszámolását támogatom, Kriza Ákos kampányszagú törekvéseit nem.” Ezt írta nemrégiben a Facebookon dr. Pásztor Albert, s szavaival nyilván egyetért minden jóérzésű ember, civil szervezet, vagy politikai párt.
Ezt várjuk el a CÖF-től is. Ha komolyan gondolják a békevágyat, amit a zászlajukra tűztek, akkor elismernék, hogy Krizáék akciói támogathatatlanok. Ezekkel a módszerekkel más városban korábban az SZDSZ is próbálkozott, de annak is borzasztó vége lett. Mert ez a tartalom nélküli vagdalkozás eleve bukásra ítéltetett.
Párbeszédre és valódi programra van szükség, nem pedig uszításra és aljas kampányra. Az előbbieket kellene támogatnia a CÖF-nek is.

az MSZP miskolci szervezete

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek