2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Juniorjaink Európa tetején!

Magyar sikerrel ért véget a múlt hétvégén, Kitzbühel városában megrendezett triatlon Európa-bajnokság junior mix-váltó versenyszáma. A hazai kvartettből hárman, Mátyus Lili, Putnóczki Dorka és az egyéni bronzzal „bemelegített” Lehmann Csongor a Tiszaújvárosi Triatlon Klub színeit képviselte.

Az ausztriai  kontinensvetélkedésen először a junior lányok csaptak össze. Putnóczki Dorka az első három között fejezte be az úszást, így az élbollyal kezdhette meg a kerékpározást. A négy körös tekerés utolsó negyedénél, a 18 tagú csoportban, a szemerkélő eső által előidézett technikai nehézségek miatt bukás történt, melyben Dorka is érintve volt, de hamar felpattant és folytatni tudta a versenyt, igaz a Mátyus Lilit is soraiban tudó üldözők között. A futás során Putnóczki a 24. helyig küzdötte fel magát, Mátyus Lili „elsőbálozóként” kiválóan helytállt, és a 30. helyen zárta a versenyt.

A junior fiúk egyéni csatájában Lehmann Csongor  végig kontrollálta a történéseket. Az első hat között jött ki a vízből, így remek pozícióban tekerhetett. A második váltásra ő érkezett  elsőként. A futás első felében a németek próbáltak vitézkedni, de a folytatásban két spanyol – egyikük a címvédő -, valamint a portugálok ifjúsági Európa-bajnoka és Csongor szállt harcba az érmekért. 1200 méterrel a cél előtt Lehmann Csongor ritmust váltva élre állt, melynek következtében a gyengébbik hispán leszakadt. Innentől kezdve valóságos sprintverseny kerekedett ki. Az első három alig 1 (!) másodpercen belül robbant be a célba. A tiszaújvárosi színekben versenyző fiatalembernek egy rendkívül értékes bronz lett a jutalma.

A triatlon új olimpiai számában, a 18 nemzetet felvonultató mix-váltóban a magyarok – köztük három tiszaújvárosi színeket képviselő sportolóval – nem számítottak egyértelmű éremesélyesnek, de szerencsére őket ez cseppet sem zavarta! Mátyus Lili a harmadik legjobb időt úszta, majd a kerékpározás és futás során is jól tartotta magát. Ennek köszönhetően az újbudaiak tehetsége, Soós Gergő nyolcadikként indulhatott útjára. Gergő szinte végig rohant az előtte haladókon és másodikként indította Putnóczki Dorkát, aki kerékpározás közben utolérte az élen álló németeket, majd a futáson mintegy 20 mp előnnyel adta át a képzeletbeli stafétát a befutó embernek, Lehmann Csongornak, aki a befejező szám első körében növelte, a folytatásban pedig tartotta a fórt, így – nem kis meglepetést okozva a sportszakemberek körében – Európa-bajnokként fogadhatta társai gratulációját a célkapu alatt.

– A mieink közül senki nem hibázott a mix-váltóban, mindenki hozta magát – tudtuk meg Lehmann Tibortól, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnökétől, a Tiszaújvárosi Triatlon klub elnök-vezetőedzőjétől. – Sikerünket leginkább annak köszönhetjük, hogy egyik csapat sem volt annyira egységes, mint mi! A 9. helyen végzett felnőtt magyar mix-váltót sportolóink közül Dévay Márk erősítette Tirolban. Még egy tiszaújvárosi érintettség: az Európa-bajnokság Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) által delegált Technikai Felügyelője nem volt más, mint Nagy Alpár, aki a helyi nemzetközi erőpróbákon hosszú ideje a kerékpáros pálya vezetője.  
Sz.I.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…