2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Jövőre végre leaszfaltozzák a Bölcs utcát?

Évek óta húzódik a Diósgyőr szívében található Bölcs utca aszfaltozásának kérdése, aminek a végére jövőre talán pont kerülhet, mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Jakab Péter.


A Jobbik miskolci frakcióvezetője emlékeztetett, a Fidesz még a 2010-es kampányban tett ígértet arra, hogy leaszfaltozza az utcát, ami létezése óta először kaphatna szilárd burkolatot. Ez a XXI. században nem tűnik nagy kérésnek egy olyan városban, ahol nemrég egy Miskolc – Kassa autópályát jelentett be a miniszterelnök, igaz már másodszorra. Ennek ellenére a miskolci Fidesz évek óta képtelen forrást találni a Bölcs utca aszfaltozására.

Jakab Péter elmondta, a városvezetés korábban a Szinva-meder szabályozatlanságára hivatkozva nem aszfaltozta le az utcát, később azt mondták, pályázati lehetőségre várnak. A Jobbik ezek után írásban kereste meg az önkormányzatot, kérve, tegyék egyértelművé: van-e egyáltalán szándék az utca rendbetételére. A városvezetés újabb ígérettel állt elő: a 2016-os költségvetés tervezésénél figyelemmel lesznek az utca felújítására, amire így jövőre végre sor kerülhet.

„Bár tudjuk, hogy ígéretekből tele a padlás, de bízunk benne, hogy végre a Bölcs utcában élők is fognak annyit érni a Fidesznek, mint azok a politikusok, akiknek az elmúlt években minden gond nélkül le tudták aszfaltozni az utcáját” – mondta a Jobbik képviselője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek