2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Jótékonysági főzőverseny a Csanyikban

Rendhagyó módon nyújtottak segítséget a rászorulóknak az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai, azokkal a szervezetekkel közösen, amelyekkel napi szinten együttműködnek.

A Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei iskolában a Megyei Rendőr-főkapitányság, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. és a Magyar Közút Zrt. Megyei Igazgatóság, valamint az erdészeti társaság munkatársai mérték össze főzőtudományukat. A jó hangulatú rendezvényen minden csapatnak dámszarvas húsból kellett pörköltet készíteni, természetesen saját recept felhasználásával. Az elkészült ételek a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény közreműködésével jutottak el a rászorulókhoz.

Mi, az ÉSZAKERDŐ-nél nagyon fontosnak tartjuk a karitatív tevékenységet, igyekszünk rendszeresen jótékonysági programokat szervezni, illetve azokhoz csatlakozni. Tavaly például „Zöld Szív” elnevezéssel fotókiállítást szerveztünk, amivel a koraszülötteket támogattuk; kollégáink véradásokon vesznek részt, de arra is volt példa, hogy adományokat gyűjtöttünk karácsony előtt rászorulók számára. Ebbe a sorba illeszkedik a mostani főzőverseny, amivel reményeink szerint sok miskolcinak szereztünk egy kis örömet karácsony előtt – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…