2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Jobbik:Üres szólam volt a tejgyár megmentése

A Jobbik már régóta hangsúlyozza, hogy helyi vállalkozások nélkül nincs gyarapodó város, ezek helyzetbe hozása a Jobbik egyik fontos választási programpontja Miskolcon – emelte ki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán. Mint a Jobbik önkormányzati képviselője elmondta, jól látszik, hogy Kriza Ákosnak – ahogyan a közbiztonság megteremtése és az elszámoltatás – úgy ez sem sikerült.
Immár hónapok óta a tejgyár agóniáját figyelhetjük, amelyre ráadásul a Jobbik már 2013 májusában felhívta a figyelmet, kérve Kriza Ákos polgármester beavatkozását, melyhez a párt szakmai segítségét is felajánlotta – emlékeztetett Pakusza. Hozzátette azt is, tavaly szeptemberben a polgármester úgy fogalmazott: „Miskolc vezetése úgy döntött, gazdasági koncepciót dolgoz ki a Minna megmentésére.” Most azonban Pakusza szerint kiderült, hogy ez ismét csak üres szólam, semmi egyéb.

Mint elmondta, a miskolciaknak októberben lehetőségük lesz választani a várost eladósító gyurcsányisták, az elmúlt négy évben a helyzetet tovább rontó Fidesz-KDNP, és a Jobbik között. „Azt gondoljuk, hogy az elmúlt 24 évet már csak a Jobbik hozhatja helyre. Ennek részeként mi nem a multicégekkel, hanem a helyi vállalkozásokkal fogunk stratégiai szerződéseket kötni” – zárta mondandóját Pakusza Zoltán.


Jakab Péter
Jobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke,

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek