2021. 08. 2. hétfő

Lehel
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • Jobbik: A Fidesz ma megnevezte a legnagyobb politikai ellenfelét a parlament alelnökéről szóló szavazáson, és nem választotta meg a Jobbik képviselőjét, Brenner Kolomant.

Jobbik: A Fidesz ma megnevezte a legnagyobb politikai ellenfelét a parlament alelnökéről szóló szavazáson, és nem választotta meg a Jobbik képviselőjét, Brenner Kolomant.

A kormánypártok ezzel újra egyértelművé tették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségéért is kiálló, valamint az egyetemek szabadságáért is küzdő országgyűlési képviselőn és pártján, a Jobbikon bosszút állnak, méghozzá azért, mert a párt nem hajt fejet az Orbán-rezsim előtt.

A néppárti politikus megválasztását a magyar parlamentarizmus eddigi történetében példátlan és kicsinyes módon utasították el. A kormánypártok nyilvánvalóan azzal fognak majd védekezni, hogy a hiányzó ellenzéki képviselők szavazata kellett volna a jobbikos politikus megválasztásához. Ugyanakkor hétfőn mégis az összes olyan tisztségviselőt meg tudták választani – mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki oldalról -, akikről csak szavazniuk kellett. Egyetlen egy kivétel volt: a jobbikos alelnökjelölt, Brenner Koloman.

Brenner Koloman habilitált egyetemi docens, soproni születésű nyelvész, volt egyetemi vezető, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének a tagja. Felelős értelmiségiként azért lépett politikai pályára a néppárti Jobbikban, hogy a Fidesz egypárti túlhatalmával szemben kiálljon az oktatás szabadsága és az egyetemek autonómiája .

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum