2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Ismét a Jobbik programját valósítja meg a Kormány

A Jobbik örömmel értesült Balog Zoltán miniszter mai bejelentéséről, miszerint a miniszter a Kormány elé terjeszti az első középfokú nyelvvizsga ingyenessé tételéről szóló javaslatot. A Magyar Ifjúság Kutatás 2016 konferencián tett bejelentéssel egy újabb, régóta hangoztatott jobbikos programpont valósulhat meg, hiszen már 2013 áprilisában határozati javaslatot terjesztettük elő az Országgyűlésben, hogy az állam vállalja át mindenki számára az első középfokú állami nyelvvizsga vizsgadíját.  

A Jobbik fontosnak tartja ezt az állami segítségnyújtást, hiszen egyeseknek azért nincs lehetősége a nyelvvizsga megszerzésére, mert a családnak nincsen rá anyagi fedezete. Szomorú és fel nem fogható módon a Fidesz-KDNP azonban eddig folyamatosan elutasította a Jobbik javaslatát, négy évvel ezelőtt még parlamenti napirendre vételét sem támogatta a bizottsági ülésen, és azóta is többször szakmaiatlannak minősítette azt. Most azonban mégis belátták, hogy megvalósítható és fontos javaslatról van szó.  

Határozott álláspontunk, hogy a nyelvoktatás kérdése stratégiai jelentőségű ügy, amellyel elősegíthetjük az ország versenyképességét. A Jobbik örömmel konstatálja, hogy végre meghallgatásra talált az ezt a célt szolgáló és az évek óta hangoztatott egyik javaslatunk, és bízunk abban, hogy minél hamarabb és maradéktalanul megvalósításra is kerül, és nemcsak újabb kommunikációs trükkről van szó. Egyúttal újfent bebizonyosodott, hogy a Jobbik ellenzékből is tud kormányozni, és egyetlen kormányzóképes alternatívaként képes sikereket elérni a fiatalok érdekében.  

Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…