2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Ha kidobják az ajtón, visszamászik az ablakon

Az Orbán-kormány már a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság véleményét sem veszi figyelembe, ha a saját és a haverok meggazdagodásáról van szó. Akkor sem, ha ezzel nyilvánvalóan Magyarország és a magyar emberek érdekeit sérti.

 

A kormány november 10-én egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely a legfeljebb 50 méter mélységű öntözési célú kutak létesítését és korlátlan, gátlástalan vízkivételét kivonja mindenfajta hatósági engedélyezés és a víz árának megfizetése alól. Teszi ezt úgy, hogy a korábbi, ugyanilyen célú kezdeményezését 2018-ban az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította. A Magyar Tudományos Akadémia, a Jövő Nemzedékek Szószólója és a mértékadó szakmai szervezetek, az LMP-hez hasonlóan egyöntetűen felemelték a szavukat ez ellen a törvénytelenség ellen.

A mostani kormányzati próbálkozás is arról szól, hogy néhány agrár-nagybirtokos pár év alatt lerabolhassa Magyarország felszín alatti vízkészletét azért, hogy a szintén vitathatóan szerzett nagybirtokairól exportra termelhessen, és a hatalmas földalapú támogatás mellett még több pénzhez juthasson. Nem veszik figyelembe, hogy ez a talajvízszintek további súlyos süllyedéséhez vezet, hogy elfogy a víz az erdők, gyepek, kertek, kisgazdaságok alól, hogy akik eddig a háztartásukat fúrt kútból látták el vízzel, azok majd pár év után víz nélkül maradnak.

Egy ilyen döntés előkészítésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy alföldi tájainkon a felszín alatti vízkészletek utánpótlódása már az elmúlt években sem volt elegendő a helyi lakosság és az ökoszisztémák vízigényének kielégítésére. A klímaváltozás miatt ez a helyzet csak tovább romlik.

A Kormánynak kiemelt felelőssége van abban, hogy vízkészletünk minden cseppjére vigyázzon, gondos gazdaként azt stratégiai készletként, közjóként, csakis fenntartható módon engedje használni. Mert a 21. század aranya, olaja a víz. Anélkül semmi sincs, a hiánya miatt viszont világszerte vannak és még inkább lesznek háborúk, kényszerszülte migráció, éhínség és betegségek.

Az LMP szerint nem a vizet kellene gátlástalanul kiszivattyúzni a földből, mert annak súlyos ára lesz, hanem ésszerű vízgazdálkodással, a vizek visszatartásával, a tájban történő megtartásával kellene a jelenünket és a jövőnket védeni.

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek