2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Gyurcsány levele az Országgyűlés elnökéhez

Kövér László
a Magyar Országgyűlés elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr!
A közoktatásban véghezvitt átgondolatlan, tanár- és diákellenes kormányzati döntések ellen tiltakozva a Demokratikus Koalícióhoz tartozó négy képviselőtársammal együtt 2013. október 8-án délutántól október 9-én reggel 8 óráig folyamatosan az Országgyűlés ülésteremében maradva fejeztük ki tiltakozásunkat.

A Nemzeti Benntartózkodás Napjának nevezett akciónkról órákkal előtte sajtótájékoztatón a közvéleményt, az aznap délutáni napirend utáni felszólásomban az Országgyűlés tisztségviselőit is tájékoztattam.
A Terembiztosi Szolgálat készséges munkatársai jelezték, hogy az ülésterem világítása egy csökkentett szinten üzemelni fog, valamint megmutatták azt a telefont, amelyről bármilyen technikai probléma esetén segítséget hívhatunk. Mivel 20 óra után nem sokkal teljes sötétségbe borult az ülésterem, akadályozva ezzel az ott végzendő munkánkat, többször jeleztük a fent említett telefonon a panaszunkat, amire mindannyiszor azt a választ kaptuk, hogy a probléma technikai jellegű, elhárítása folyamatban van. Reggel 8 óráig ez nem történt meg, de miután elhagytuk az üléstermet, pár perc múlva a világítás tökéletesen működött.

Az Országgyűlésről szóló 2012. XXXVI. tv., illetve az azzal összhangban lévő Házszabály egyik pontja sem tiltja, hogy az országgyűlési képviselők az Országgyűlés ülésén kívül az ülésteremben tartózkodjanak. Ezt erősíti, hogy a Parlament sajtószolgálata a hvg.hu-val közölte: „Gyurcsány Ferencék képviselői belépőkártyájuk birtokában a nap 24 órájában ki- és bejárhatnak a Parlamentbe, és az ülésteremben is akkor tartózkodnak – egyéb házelnöki utasítás híján –, amíg akarnak.”

Az Országgyűlés Hivatalának tehát biztosítania kell az ülésteremben az országgyűlési képviselő munkáját, amely magában foglalja a világítást is. A hivatal azonban előzetes ígérete ellenére október 8-án 20 óra után az ülésteremben lekapcsolta a világítást, így az Országgyűlés öt képviselője teljes sötétségben volt kénytelen 12 órán át dolgozni.

Kérem tisztelt Elnök Urat, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot az ügyben, megnevezve a felelősöket.

Tisztelettel:

Gyurcsány Ferenc
független képviselő
a Demokratikus Koalíció tagja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek