2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Folytatta ülését a COVID 2021 Vizsgálóbizottság

„Ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta január elején Orbán, nem véletlenül. Ugyanis már akkor tudta, hogy ha valami biztosan nem jó, az az ütemezés. A COVID 2021 Vizsgálóbizottságnak most beszámoló szakértők is világosan megerősítették azt a köztudomású tényt, hogy az Orbán-kormány nem csak az őszi, de a mostani harmadik hullámra sem készítette fel megfelelően az országot.
A COVID 2021 Vizsgálóbizottságának mai ülésén meghívott előadóként Dr. Gilly Gyula orvost, egészségügyi közgazdászt hallgattuk meg, aki a hazai és a nemzetközi oltási terveket hasonlította össze, valamint Dr. Kusper Zsoltot, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnökét, aki a mentődolgozók helyzetét vázolta fel.

Egyértelmű megerősítést nyert, hogy a mai napig nincs megfelelő tesztelés, kontaktus-kutatás, és sokan pont az oltópontokon kialakult tömegben fertőződnek meg, így a kormánynak „köszönhetően” lényegében továbbra is a vírus diktálja a tempót. Ezt a hatalmas terhet, láthatóan alig bírja az ország. A beszámolók alátámasztották, hogy az egészségügyi dolgozók, köztük a mentődolgozók sem számíthattak a kormányra az elmúlt hónapokban. Mint ahogy arra sem számíthattak a mentődolgozók, hogy 100 százalékos táppénzt kapjanak koronavírusban való megbetegedésükkor. Teljesen világossá vált, hogy hiba volt a járvány közepén 5500 egészségügyi dolgozót elüldözni a hazai egészségügyi rendszerből, mert ez negatívan érintette az egészségügyi ellátásokat és a kórházi gyógyítást is.

Szó esett Orbán Viktor komoly felelőtlenségéről is, aki a legsúlyosabb járványhelyzet közepén egyetlen oltással, vagy a nélkül is visszaterelné a pedagógusokat és a diákokat az iskolákba április 19-én. Miközben a tanárok mellett épp a gyermekeket és szüleiket teszi ki a legnagyobb fokú kockázatnak, és a szakértők szerint is már rég az érettségi elhalasztásán, netán a jegymegajánláson kellene gondolkozni.

Sajnálatos, hogy Orbán Viktortól – a jó előre beharangozott közmédiás interjúban – csak annyi tellett, hogy belerúgjon tanárba, diákba, orvosba és egészségügyi dolgozókba. Persze tudjuk, ha ő is négy órát alszik, az orvos és mentődolgozó is kibírja, a tanár meg ne „kényelmeskedjen”. A 300 feletti, rekordszámú elhunyt beteg napján pedig szép és vidám nyarat kívánni pedig olyan fokú cinizmus, ami megbocsáthatatlan.

A COVID 2021 Vizsgálóbizottság munkája nem kevesebb, mint hogy ezeket a kormányzati hibákat feltárja, és a jövőre nézve elemezze azokat, hogy hazánk még véletlenül se kerülhessen olyan nehéz helyzetbe, amelybe Orbán Viktor az elmúlt hónapokban sodorta.

Jobbik

DK

LMP

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek