2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Jobbik:Fidesz-MSZP összefogás a nemzeti jelképek ellen Miskolcon is?

Az elmúlt egy évben rendkívüli módon megszaporodtak a magyar jelképek elleni kirekesztő politikai támadások, hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Jobbik miskolci országgyűlési képviselőjelöltje, Pakusza Zoltán.

A politikus emlékezett a tavalyi szolnoki esetre, amikor egy izraeli csapat kérésére kitiltották a magyar nemzeti lobogót a sportcsarnokból. Mint mondta, úgy látszik, ezek a támadások elérték Miskolcot is: nemrég az MLSZ a Diósgyőri Stadionból még a Szózat első sorát is száműzte, a napokban pedig Magyarország egykori, „igazmondásáról” elhíresült miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc fenyegette meg a rovástáblával rendelkező településeket, így Miskolcot is, hogy hatalomra kerülése esetén leszedeti a feliratokat. Pakusza ennek kapcsán megjegyezte, a bukott miniszterelnök még az általa oly sokat emlegetett demokráciát sem tiszteli, hiszen ezek a táblák Miskolcon is a helyi lakosság egy részének a kérésére kerültek a város határába.

Ugyanakkor megkerülhetetlen a kormány felelőssége is – tette hozzá -, amely tétlenül nézi, sőt az MLSZ esetében még bátorítja is e magyarellenes megnyilvánulásokat. Pakusza Zoltán hangsúlyozta, a Jobbik a nemzet és Miskolc érdekeiért megalkuvás nélkül fog kiállni – ahogyan ezt a Világsátor esetében már bizonyították -, legyen szó akár kulturális, gazdasági, vagy közbiztonsági kérdésről.
Reagálás Kiss Norbert sajtótájékoztatójára: Elég a statisztikák bűvöléséből!

Az utóbbi évek egyre nyomasztóbb elvándorlási hulláma nagyon jól mutatja, hogy hiába bűvészkedik izzadságszagúan a kormány a költségvetési sorokkal, érdemi segítséget nem tudott nyújtani a fiataloknak. Az ifjúság a bizonytalanság megszüntetését, kiszámítható jövőt és munkalehetőségeket akar, nem a kormány sikertelenségét leplezni kívánó, nyilvánvalóan manipulált statisztikákat. A Jobbiknak van egyedül olyan hiteles és kiforrott programja, ami ki tudja vezetni a fiatalságot az elmúlt 24 év kormányainak kilátástalanságából, amit kormányra kerülve következetesen végre is fog hajtani.

Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek