2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Fidesz-kongresszus – Elemzők: Orbán Viktor beszéde az egész nemzethez szólt

Kampányindító programbeszédnek is felfogható Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnöknek a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán elmondott, az egész nemzethez szóló beszéde, az elhangzott felszólalások megszabták a kampány irányát – vélekedtek politikai elemzők az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője azt mondta, a vasárnapi kongresszus egyfajta erődemonstráció is volt, a Fidesz megmutatta, hogy nagy, erős európai néppárt.
Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a kormányfő beszéde nemcsak a Fidesz tagságához, a küldöttekhez, hanem az egész nemzethez szólt.
Az ellenzékről szólva mindketten úgy vélték, hogy a Jobbik számára „kiüresedett a politikai játszótér”, a párt már nem tud radikális hangot megütni, és néha önmaga paródiájába fullad; a baloldal pedig még mindig keresi a helyét, nincsenek olyan üzenetek, amelyek a tömegbázishoz szólnának, nincs programjuk és világos víziójuk sem, és még mindig személyi kérdésekkel foglalkoznak.
Mráz Ágoston Sámuel szerint nincs kormányváltó hangulat a társadalomban, nő a kormánypárt és a pártelnök támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint is.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…