2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Fidesz fórum Miskolctapolcán

Szerdán este 18 órakor lakossági fórumot tartott Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, Kriza Ákos polgármesterjelölt és Nehéz Károly önkormányzati képviselő jelölt a miskolctapolcai Általános iskolában.

A fórumon 80 – 85 vehettek részt a helyi lakosok közül, ahogy ez az érdeklődés jellemzi általában az itteni lakossági fórumokat. Nagy Kálmán miután beszélt a közbiztonságról, amelyben szintén sürgősen megoldandó teendőket lát, előrebocsájtotta,hogy nem ért egyet azzal, hogy a településrész életét döntően befolyásoló fejlesztések egyetlen ember vagy vállalkozás kezébe kerülhessenek, visszautalva ezzel a meg sem valósult Vizek Völgye projektre. A fórumon szinte minden hozzászóló ismételten felvetette a strand újjáépítésének szükségességét, amely nem csak a tapolcaiak, – vonták le a következtetést – hanem minden miskolci érdeke lenne. Láthatóan a jelenlegi városvezetés legnagyobb hibájának azt tartják, hogy a sikertelen befektetés után sem történt semmi az eltelt időszakban ez ügyben. Borkúti László MSZP támogatással induló képviselőjelölt szót kért és szerette volna ismertetni a perektől terhes strandterület jelenlegi állapotát, de Nagy Kálmán, országgyűlési képviselő azt kérte, hogy ezt majd a saját fórumán mondja el.
Kriza Ákos is a teendők élére helyezte a strand  újjáépítésének ügyét, hiszen  –  ahogy fogalmazott  –  a Barlangfürdő nem strand hanem az ország egyik kuriózuma.Azt mondta, hogy a kormány által újra bevezetett Széchenyi – terves pályázatokból valószínűleg lesz lehetőség a fejlesztésre. Miután röviden bemutatkozott a jelenlévőknek, azt hangsúlyozta, hogy szerinte a  legfontosabb a polgármester melletti jó szakembergárda, hiszen egy polgármesternek sem kell mindenhez értenie.
A fórumon résztvevő helyi lakosok közül néhányan  kortesbeszédet mondtak  a jelenlévők és a Fidesz mellett, de többen nem hazudtolták meg magukat, s fontos stratégiai kérdések helyett apró-cseprő magánügyeket tártak a fórum elé, amelyet egyesek habitusuknak megfelelően reagálva, alaposan leszóltak.
Nehéz Károly, bemutatkozott, mondott néhány szót politikai szerepvállalásáról, valamint munkájáról, de meglehetősen keveset szólt ezen a fórumon a helyi ügyekről, mert láthatóan most ismerkedik a helyiek problémáival, hiszen mint mondta nem görömbölyi, vagy miskolctapolcai lakos, hanem az Avas alján él.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…