2021. 12. 7. kedd

Ambrus
1 EUR 364 HUF
1 GBP 428 HUF

Évindító fórum

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő  immár a harmadik ciklusában folytatja azt a hagyományt, hogy évindítóval köszönti a tavaszi politikai szezont. Idei meghívott vendégelőadója Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter volt.

Csöbör Katalin összefoglalta, hogy milyen fejlesztések érkeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 01. számú választókerületbe. Mint fogalmazott: a gyereken sem látni, hogyan növekszik, csak ha összemérjük az előző évi magasságával. Ezért szükség van az eredmények évenkénti összegzésére is.

Értékelésében kitért arra, hogy a hazai demokrácia köszöni szépen, jól van. Működik a többpárti demokrácia, ezt igazolja, hogy olykor az ellenzék is tud nyerni néhány körzetet. Működik a szabad versenyes kapitalizmus. A külföldiek rekord méretű magyarországi befektetései a kiszámítható politikának és a stabil gazdasági környezetnek szólnak.

Csöbör Katalin szerint az ellenzék 2010-es bukása óta hazai pályán nem találta meg a Fidesszel szembeni hatékony eszközöket, ezért külföldről hív segítséget. Magyarország ellen kampányolnak az Európai Unióban és külföldiek szavazatával nyerik meg a fővárosban az önkormányzati választásokat.

Beszédében kitért a Miskolci Kórház szülészetét ért ellenzéki lejárató kampányra. Miután kiderült, hogy az egész egy hazugságra épült, felszólította az összes miskolci politikust, hogy álljanak ki a megrágalmazott kórházi dolgozókért, védjék meg az intézmény becsületét és jó hírnevét, hiszen az orvosokba vetett bizalom az egyik legfontosabb feltétele a betegek gyógyulásának.

Végezetül a Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterének, Niedermüller Péter kínos elszólásáról, miszerint a heteroszexuális keresztény férfiak és nők „rémisztő teremtmények”, azt mondta, hogy a vészkorszak legdurvább rasszizmusát keltette életre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hirdetés

Friss hírek

Hirdetés

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum