2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Döntött a DK: a párt EP-képviselői megszavazzák az új Európai Bizottságot

Az Európai Parlament a következő 5 év Európai Bizottságának összetételéről fog szavazni. Arról, hogy a DK EP-képviselői miként fognak szavazni, ahogy az ilyen horderejű dolgokban mindig, most is a DK elnöksége döntött. Nem titok, hogy a mi döntéseinket és európai politikánkat mindig az határozza meg, hogy mi segíti az európai programunk megvalósítását. A DK elnökségének döntésében jelentősen közrejátszott, hogy az Európai Bizottság programja tartalmazza a DK európai programjának alappilléreit, többek között az európai minimálbér bevezetését vagy a multinacionális cégek megadóztatását.

A Demokratikus Koalíció elnökségének döntése alapján a DK képviselői meg fogják szavazni az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot. Meggyőződésünk, hogy egy olyan Bizottság áll a startvonalnál, amely a programja alapján kiérdemelte a legeurópaibb magyar párt támogatását. Örülünk annak, hogy a DK európai programjának legfontosabb elemei mind-mind benne vannak az új Bizottság programjában, így nincs okunk arra, hogy ne támogassuk az új Bizottság hivatalba lépését.

Ara-Kovács Attila
EP-képviselő
DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…