2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: Űrprogram helyett gazdasági válságkezelésre költsön a kormány!

A Bozsik-stadion projektje, a Nemzeti Sportközpontok, a Puskás Aréna hibrid gyepének karbantartása, Kövér László szőnyegei, Semjén Zsolt Vadászati Világkiállítása és Matolcsy gigaszobrai után most ismét egy megdöbbentő kiadást jelentett be az Orbán-kormány: az önmagában is nevetséges magyar űrprogramot. A kormány a Gazdaságvédelmi Alapból egymilliárd forintot csoportosított át a Külügyminisztérium számára bizonyos  “űrtevékenységgel kapcsolatos feladatokra”.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, fejezzék be az értelmetlen pénzszórást, és koncentráljanak végre a valódi válságkezelésre! Mi, európai magyarok nem fogadjuk el, hogy Orbánék úgy tekintenek lassan a Gazdaságvédelmi Alapra, mint a saját kis malacperselyükre: az elmúlt hetekben osztogattak belőle a Belügyminisztériumnak, a Közszolgálati Egyetemnek és most Szijjártó hivatalának is. Eközben a magyar családok a padlóra kerültek, a kis- és középvállalkozások állami segítség híján tönkrementek, a munkavállalók pedig tömegesen kerülnek utcára, se bértámogatás, se meghosszabbított álláskeresési járadék nem jut nekik. Az egészségügy, a kórházak romokban, de Orbánék hamarabb fognak halálcsillagot építeni, mint kórházakat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…