2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: Tolvajokkal taníttatná a kormány a gyerekeinket – a Budai Nagy Antal nem lehet Schmitt Pál Gimnázium

DK: Tolvajokkal taníttatná a kormány a gyerekeinket – a Budai Nagy Antal nem lehet Schmitt Pál Gimnázium

Olyan embert neveztek ki a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium élére, akit nem csak hogy nem támogat sem a tantestület, sem a szülők, sem a diákok, még a pályázata szövegét is egy másik pályázati anyagból másolta. A szülők, a pedagógusok és a diákok is tehetetlenek az Orbán-kormány oktatási rendszerében, ahol erőből lehet a Fidesz hűséges kádereit kinevezni – mint kiderült – még akkor is, ha az illető történetesen plagizált.
A Fidesz jóvoltából tehát olyan emberek kezébe kerülhet az ifjúság szellemi pallérozódása, akik még saját pályázati anyaguk megírására sem voltak képesek, inkább ellopták más szövegét. A szülők érthető okokból nem szeretnék, ha gyermekeiknek egy tolvaj nyújtana erkölcsi iránymutatást, a helyi fideszes polgármester Karsay Ferenc azonban nem lát az ügyben kivetnivalót. A Fidesz nem csak országosan, hanem helyileg is az oktatás leépítésére törekszik, cserbenhagyva a szülőket, diákokat, pedagógusokat egyaránt.

A Demokratikus Koalíció szerint a Budai Nagy Antal Gimnázium nem lehet Schmitt Pál Gimnázium! A DK követeli, hogy azonnal távolítsák el a plagizáló, mindenki által elutasított, erőből kinevezett fideszes igazgatót! A DK szerint eredményes oktatás csak feddhetetlen előéletű, szilárd erkölcsökkel rendelkező, mindenki által elfogadott iskolaigazgatóval képzelhető el.

Niedermüller Péter
alelnök
EP képviselő DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek