2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Szabad kultúrát, szabad színházakat!

A kormány az érintettek megkerülésével és egyeztetés nélkül tervezi a kultur-tao megszüntetését, ami a magánszínházak megszűnéséhez és a független társulatok megszűnéséhez vezethet.

Október 25-én a kormány be is jelentette, hogy tényleg így tesznek majd, és  elveszik az előadó-művészeti szervezetek TAO támogatását. November 13-án, kedden pedig el is fogadták az erről szóló adótörvénymódosítást.
A kulturális TAO támogatást még a Gyurcsány-kormány vezette be, ami láthatóan nagyon pozitív hatással volt a kulturális életre.
A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a kormány lerombolná ezt a támogatási rendszert, és pár nap alatt beszántotta a kulturális-tao intézményét, ráadásul úgy, hogy erről egyáltalán nem egyeztetett az érintett szervezetekkel.

Azt követeljük a kormánytól, hogy ne tegye tönkre a kulturális műhelyeket, előadóművészeket, alternatív színházi társulatokat, és magánszínházakat.
A DK szerint nem közpénz milliárdokat kell önteni az ürességtől kongó stadionokba, és Orbán kedvenc felcsúti utánpótlásakadémiájába, hanem támogatni kell a kultúra és a színházak szabadságát.

A DK ezért szerda este a Nemzeti Színháznál az egyik előadás előtt performansszal tiltakozott, hogy felhívja a figyelmet, szükség van a sokszínű kulturális életre.  

Rónai Sándor
szóvivő
DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek