2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Nyáron sem áll le a fideszes közpénzcsap

Tovább hízik a sokáig Giró-Szász András államtitkár fémjelezte Strategopolis Kft. A cég egyszerre három olyan pályázatot is megnyert, amelyet volt tulajdonosának munkahelye, a Miniszterelnökség írt ki. Mivel természetesen most is érkeztek olcsóbb pályázatok a fideszes ajánlatnál, ki kellett zárni a többi versenyzőt. Közben az “új Simicskaként” emlegetett Garancsi István kétszáz millió forint osztalékot vett ki az online pénztárgépekkel foglalkozó cégéből.
Hiába tehát a sorozatos korrupciós botrányok, a Fidesz egy pillanatra sem áll le a közpénzek bekebelezésével. Giró-Szász András volt cége újabb 140 millió forintot kap a tavalyi 666 millió után, Garancsi pedig amiatt a törvény miatt vehet most fel 200 milliót, ami 150-200 ezer forintos többletköltséget rótt a magyar kis- és középvállalkozásokra.

A Demokratikus Koalíció szerint nem ért véget a korrupciós botrány, hiszen az az Orbán-kormány hivatali idejének első napjától az utolsóig tart. A DK szerint nincs az a kerítés, amely eltakarhatná a korrupt kormány maffiamódszereit és a barátoknak, rokonoknak, oligarcháknak áramoltatott közpénzeket. A DK szerint csak egy demokratikus, európai Magyarország jelenthet kiutat a Fidesz által kormányzati szintre emelt, mára mindennapi rutinná vált korrupcióból.

Kerék-Bárczy Szabolcs
elnökségi tag DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek