2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: Növekvő infláció, egekben az élelmiszerárak – Megbukott az Orbán-Matolcsy gazdaságpolitika

DK: Növekvő infláció, egekben az élelmiszerárak – Megbukott az Orbán-Matolcsy gazdaságpolitika

Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben –jelentette a KSH kedden. A  palackos gáz 12,3%-kal, addig a tűzifa 7,8%-kal drágult tavalyhoz képest.
A KSH beszámolója szerint az élelmiszerek ára 4,2%-kal nőtt, ezen belül
az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs)
20,5%-kal, a liszté 8,7%-kal, a kenyéré 5,8%-kal lett magasabb.
A burgonya idén januárra megduplázta az árát, és az utóbbi egy hónapban
újabb 66%-al drágult. A legolcsóbb burgonya, aminek tavaly még 80 forint
volt kilója most februárban már 250 forintot is eléri az ára.
A Demokratikus Koalíció szerint a brutális áremelés az
Orbán-rendszer hibás gazdaságpolitikájának eredménye. Nem elég, hogy az
Orbán-csomag megszorításai megszüntetik a cafeteriát, a
lakástakarékokat, és csökkentik a nyugdíjak értékét, most már a boltban
is többet kell fizetnünk a kormány miatt. Ezért nem kellett volna éveken
át gyengíteni a forintot, és ezért kellett volna egy szakembert ültetni
Matolcsy György helyére, hogy a pénzünk ne csak közpénz jellegét tartsa
meg, hanem az értékét is. Orbán Viktor most a magyar családokkal fogja
megfizettetni az “unortodox” gazdaságpolitikát.

Rónai Sándor
szóvivő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek