2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: Most már hivatalos, uniós vizsgálat indult a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a már most titkosított és korrupciógyanús Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt. Elżbieta Bieńkowska uniós biztos válaszában megerősítette a magyar sajtóban keringő hírt; valóban vizsgálat indult a vasútvonal miatt.
A kínai hitelből tervezett beruházás tehát még el sem kezdődött, már felveti a korrupció gyanúját. A minden magyar embert az újszülöttől a nyugdíjasig 70 ezer forinttal eladósító vasútról az Orbán-kormány titkosításai miatt még azt sem tudhatjuk meg, hogy ki építi. Az újabb nagy fideszes lopás tehát már szó szerint sínen van.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz a Budapest-Belgrád vasútvonalban látja a következő nagy lopási lehetőséget, ezért indult eljárás az Orbán-kormány ellen. A DK felháborítónak tartja, hogy a kormány 70 ezer forinttal adósít el minden magyar embert, hogy a vasútépítéssel ismét a Mészáros Lőrincek keressenek milliárdokat, immáron titokban.

Varga Zoltán
debreceni önkormányzati képviselő
a DK országos elnökségi tagja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…