2024. 07. 14. vasárnap

Örs, Stella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

DK: Letelepedési államkötvény: újabb Fideszes pénzszivattyú?

Offshore cég árulja Kínában és Vietnamban azt a 250 ezer euró értékű magyar államkötvényt, amellyel egy tavalyi törvény szerint ötéves letelepedési engedély is jár. A cég az ÁKK-tól 221 ezer euróért kapja a kötvényt, az ügyfélnek pedig fölszámol 40 ezer eurót az ügylet lebonyolításáért, vagyis alkalmanként 69 ezer eurót keres.

Az államnak a 221 ezer euróért öt év múlva 250 ezret kell visszafizetnie. Ha ezt a pénzt ötéves lejáratú eurókötvényből próbálná fedezni. mondjuk évi 5%-os kamat mellett, akkor a lejáratkor 280 ezer eurót kéne kifizetnie. Az állam tehát 30 ezer eurót keres egy-egy ügyfélen, míg az offshore cég 69 ezret. A letelepedési engedély ráadásul a házastársra és a kiskorú gyermekre is vonatkozik, akik ezalatt jogosultak egészségügyi ellátásra, oktatásra, jóléti juttatásokra – az államnak jutó 30 ezer euróból így aligha marad túl sok.

A Demokratikus Koalíció furcsállja, hogy az egyébként államosítás-párti Orbán-kormány miért tartotta fontosnak a bevételt 30:70 arányban megosztani egy magáncéggel, mikor az ügyelettel az ÁKK –ot bízva meg, a teljes nyereség az államkasszába folyik be. Még sajátságosabb, hogy a kedvezményezett cég a Fidesz által máskor tűzzel-vassal üldözött offshore.

A rejtély azonban rögtön megoldódik, ha tekintetbe vesszük, hogy a közreműködő, igen jól járó cég kiválasztása a parlament Rogán Antal vezette gazdasági bizottságának joga…
Egy kérdés marad csupán, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság mikor foglalkozik ezzel az üggyel.

Vadai Ágnes
országgyűlési képviselő
Demokratikus Koalíció

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…