2024. 07. 22. hétfő

Magdolna
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

DK: Közérdekű adatokért perelünk a Széchenyi Bank ügyében

Mint ismert, a Nemzetgazdasági Minisztérium 3 milliárd forintot fektetett abba a Széchenyi Bankba, amelynek engedélyét – törvénytelen működése miatt – megvonta a jegybank.

A befektetés előtt megtörtént a bank teljes átvilágítása, ahol ki kellett volna derülnie, hogy a bank többségi tulajdonosa, az Államadósság Kezelő Központ éléről lemondott Töröcskei István saját érdekeltségének osztogatott hiteleket. Az NGM 3 milliárd forint közpénzt bízott a törvénytelenül működő bankra, a végső kár akár több tíz milliárd forint is lehet.

A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt korábban már feljelentést tett a Széchenyi Bank ügyében, mely kapcsán az ügyészség feljelentés kiegészítést rendelt el. A DK a magyar állampolgárok adóforintjainak védelmében a feljelentés mellett közérdekű adatigényléssel próbálta meg kideríteni, hogy jelzett-e törvénytelenségeket az NGM befektetése előtt készült átvilágítás. Mivel a DK által kért közérdekű adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium nem hajlandó kiadni, a DK perrel fogja kikényszeríteni azok kiadását.

A DK szerint megengedhetetlen, hogy a magyar kormány egy törvénytelenül működő pénzintézetben fektette be az állampolgárok adóforintjait, majd a bank engedélyének megvonása után eltitkolja a közpénzpazarló befektetés okait.

Kerék-Bárczy Szabolcs
a DK elnökségének tagja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek