2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Ki fogjuk vizsgálni, miért nem indult Rogán ellen eljárás

Újabb szégyenfolt esett a magyar igazságszolgáltatáson. Polt Péter, korábbi fideszes képviselőjelölt ügyészsége nem hajlandó nyomozni Rogán Antal ellen, akire pedig terhelő vallomást tettek egy korrupciós ügyben. Portik Tamás, az alvilág egyik tagja azt állította, hogy kenőpénzt vitt az Orbán-kormány propaganda miniszterének.
Ha nem fideszes politikusra tettek volna terhelő vallomást, a fideszes ügyészség azonnal gyanúsítottként hallgatta volna az illetőt, talán már rabláncon is elvezették volna. Mivel azonban a kormány egyik tagjáról van szó, Polték elutasították még a nyomozást is. Úgy látszik, nem kíváncsiak arra, hogyan zajlott a belvárosi ingatlanlopások sora Rogán polgármestersége idején.

Ezúton is jelezzük az ügyészségnek, hogy kormányváltás után a Demokratikus Koalíció ezt a bűnügyet is ki fogja vizsgáltatni, a felelősöket pedig számon kérjük. Akkor is, ha politikusról van szó, és akkor is, ha a nyomozás lett volna a kötelessége. A DK éppen az ilyen ügyek miatt is támogatja az közös európai uniós ügyészség felállítását.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek