2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: Kásler Miklós megint csak üres ígéreteket tesz a tanároknak – A beígért bérpótlék nem valódi emelés

DK: Kásler Miklós megint csak üres ígéreteket tesz a tanároknak – A beígért bérpótlék nem valódi emelés

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn bejelentette, júliustól tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére ágazati szakmai pótlék bevezetésével. Ez azonban nem valódi béremelés, a kormány bármikor visszavonhatja és a bérfelzárkóztatáshoz is édeskevés.

A Demokratikus Koalíció üres ígéretek és semmire sem jó bérpótlék helyett valódi béremelést követel a pedagógusoknak! 2014 óta nem emelték a bértábla alapját, és ezért több százezer forint veszteség érte a pedagógusokat. Követeljük, hogy kezdjenek végre érdemi tárgyakat a szakszervezetekkel a bérekről! Mi, európai magyarok a kormánnyal ellentétben úgy gondoljuk, hogy azok az emberek, akik a gyermekeinket oktatják, megérdemlik, hogy ne a minimummal kelljen beérniük, és valóban megbecsüljék őket. Az oktatás jövőjét nem lehet bérpótlékra és bizonytalanságra alapozni.

Arató Gergely
A DK frakcióvezető-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…