2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Kajakommandóval épül a jegybanki büfémonopólium

Sajtóértesülések szerint a Magyar Nemzeti Banknál megszüntették a teakonyhákat, ahol a dolgozók eddig otthonról hozott ételüket melegíthették meg és fogyaszthatták el. A jegybanknál már razziák is vannak azon dolgozók kiszűrésére, akik saját ételüket merészelik becsempészni a munkahelyükre ahelyett, hogy az MNB által alapított belső büfék szolgáltatásait vennék igénybe. Az 1200 jegybanki alkalmazott havonta 17 millió forintot költhet el így ebédre azokban a büfékben, amik az MNB tulajdonát képezik – egyelőre.

A Matolcsy György vezette jegybank tehát uzsonna-tilalmat rendelt el, hogy a belső büféket üzemeltető cég mindenképpen jól járjon. Az ott keletkezett bevétel egyelőre még a jegybanké – lehet belőle akár csodazongora is – azonban kérdéses, hogy ez meddig marad így. Megszokhattuk, hogy ha a Fidesz monopolhelyzetbe hoz egy céget vagy megment egy bankot, az előbb vagy utóbb mindig valamelyik fideszes gazdasági szereplő kezében landol, annak minden bevételével és kiváltságával együtt.

A Demokratikus Koalíció szerint a jegybank vezetésének inkább a gyenge forintárfolyammal kellene foglalkoznia, mintsem dolgozói vegzálásával. A DK felszólítja Matolcsy Györgyöt, hogy valljon színt: kinek szánja a monopolhelyzetbe hozott büféket, kié lesz a havi 17 millió forintos üzlet?

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek