2021. 09. 17. péntek

Zsófia
1 EUR 350 HUF
1 GBP 412 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat

DK: Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat

Mint ismert, a DK sokéves pereskedés után jogerősen nyert a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány ellen. A Kúria arra kötelezte a Felcsútot, hogy adják ki, mire költötték a társasági adóból kapott közpénzeket.

Amikor már a számláknak kellett volna jönniük, levelet kaptunk Mészáros Lőrinctől, miszerint jogerős ítélet ide vagy oda, nem tudják kiadni a kiperelt dokumentumokat, mert azokat bekérte tőlük az EMMI. Az Orbán-rendszer legnagyobb közpénztemetőjét tehát maga a kormány fedezi, azon belül is az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ma bementünk az EMMI Hold utcai épületébe, hogy megkapjuk a papírokat, de az EMMI azt közölte, hogy “további vizsgálatok miatt” nem tudja azokat kiadni.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktorra láthatóan már nem vonatkoznak a törvények, ha be kellene azokat tartania, akkor a Magyar Államot használja önmaga kimosdatására. A DK szerint az EMMI nem folytat semmilyen valódi vizsgálatot a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány ellen, csak azért hazudja ezt, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat, fedezve a milliárdokat elherdáló felcsúti focicsapatot. A DK végrehajtást kért a bűnpártoló EMMI ellen és egy olyan európai Magyarországért dolgozik, ahol a törvények mindenkire vonatkoznak. Orbán Viktorra és az őt fedező fideszes bűnözőkre is.

Varju László
Alelnök
DK

Ráczné Földi Judit
Elnökségi tag

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum