2024. 07. 23. kedd

Lenke
1 EUR 390 HUF
1 GBP 463 HUF

DK: Hiába erőlteti a kormány, csökkent a szakképzésre járó tanulók száma

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nemhogy nőtt volna, hanem egyenesen csökkent az idei tanévben a szakgimnáziumokba, szakközépiskolákba járó tanulók száma. Gimnáziumokba ezzel szemben jóval többen jelentkeztek, mint a korábbi évben. Ezzel alaposan rácáfolnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, és Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszternek szavaira, akik szerint a „szakképzésé a jövő”.

A Demokratikus Koalíció már korábban is figyelmeztetett: a szakképzés erőszakos, felülről irányított, kényszeres átalakítása semmiképp sem jelent megoldást. Hiába erőlteti Parragh László, vagy Palkovics László, hogy a szakképzésé a jövő, ha egyszer módszeresen és szisztematikusan teszik tönkre a szakképző iskolákat. Az pedig semmiképp sem jelentheti Magyarország jövőjét, ha a Fidesz-kormány hozzá nem értése miatt mi leszünk az európai rangsorban leghátul kullogó összeszerelő ország. A jövő a tudás, a fejlődés, a technika és az innováció, amit nem a vaskalapos fideszes hangadók tartanak kézben.

Arató Gergely,

Frakcióvezető-helyettes

DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Megyéken átívelő akció
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütött…