2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: Drágulnak a lakáshitelek, drágulnak az albérletek

Sajtóinformációk szerint a változó kamatozású hitelek kamata már év eleje óta egyre magasabb, és az elmúlt hetekben sok bank a fix konstrukciók esetében is emelt.

Ennek eredményeként várhatóan a mostaninál is drágább lesz lakást vásárolni, és az amúgy is magas lakásbérleti díjak is jelentősen emelkedni fognak.
Önkormányzati bérlakás nagyon kevés van, a lakások kevesebb, mint 3 százaléka van az önkormányzatok tulajdonában, az is többnyire a lakásállomány legrosszabb színvonalú részéhez tartozik. Megfelelő jövedelem híján lakáshitelt nem kapni, így lakásépítésre gondolni sem lehet.
A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány nem csak a devizahiteleseket tette tönkre, de mára a forint alapú hitellel rendelkezőkre is komoly fenyegetést jelent.
A DK az elmúlt napokban többször is felhívta a figyelmet erre: Orbánék elhibázott gazdaságpolitikáját nem csak a 330 forintos euró árfolyam bizonyítja, hanem megjelenik a törlesztőrészleteinkben is.
Hihetetlen mértékben megnehezült lakáshoz jutni, a fiatalok többsége nem csak a lakáshitelt, hanem már az albérleti díjakat sem tudja kifizetni.
A DK szerint a lakáshitelek és lakásbérleti díjak drágulása miatt kilátástalan helyzetbe kerülnek a magyar fiatalok, és tovább nő az amúgy is kínzó elvándorlási kedv.
Székely Sándor
országgyűlési képviselő, DK
a Szolidaritás elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…